pár napja, hajnalban, miközben egy szuperhősös filmet néztem, elgondolkodtam rajta, hogy vajon mire gondolt a költő? mi a frászt akar ez a töménytelen mennyiségű szuperebbnél szuperebb képességekkel rendelkező, számomra már követhetetlen rokoni szálakon futó és események láncolatából álló szuperhős áradat? milyen propaganda üzenet lehet ennek a hátterében?
munkámból kifolyólag rengeteg gyerekkel kerülök kapcsolatba. a velük folyó munkában fontos momentum, a bemutatkozás. hogy ez könnyebb legyen, lehetőség van választani mesehőst, regényhőst, állatot, bármit, amivel szívesen azonosulnának. amint megvan a közös párhuzam, kicsit nekik is könnyebb. miben hasonlítanak, vagy mi lenne az a tulajdonság, amit szívesen magáénak tudna.
mondanom sem kell, hogy a legnépszerűbb hősök a szuperhősök. mindenki szeretne a legerősebb, a legbátrabb, néha a leggonoszabb és persze az örök élet, a halhatatlanság is vágyott tulajdonság.
egy héten át együtt voltam egy kupac kölyökkel egy útmutató tábor keretében, ahol az egyik meghívott vendég, aki a munkájáról, hivatásáról beszélt, ő mondott egy nagyon fontosat.
találd meg azt a tevékenységet, ami hozzád a leginkább passzol, és minden nap legyél benne a legjobb! ne elégedj meg azzal, hogy középszerű maradsz.
szóval, ahogy hajnalban próbáltam felfogni, hogy ki ment meg kit, és ki kinek a kije, miközben persze szuper tetteket hajtott végre a főhős, összeállt a kép, meglett a párhuzam a szuperhősök és halandó, hétköznapi emberek között. legyél valamiben nagyon jó! legyen az bármi. tényleg bármi. főzés, festés, szerelés, kertészkedés... bármi.
ha ez megvan, akkor szerintem már minden megvan. a többi jön magától.
mert abban az egyben az ember lánya magabiztos, stabil lábakon áll, a visszajelzések, és a sikeres tettek megadják az erőt, a lendületet a továbblépéshez, a másnaphoz, hogy legyen kedved nap, mint nap újrakezdeni.
legyél az életed szuperhőse! nap mint nap csináld úgy, hogy minden megtettél, mindent beleadtál.
most ezen vagyok, hogy ezt megtaláljam, ezt az egyet. mert egyébként azt érzem, hogy sok mindenben olyan örömmel elmerülnék, és képezném magam, de, de... és lehet pont a sok de azt jelenti, hogy nem azt kell választanom, nem azon van most a sor...
azt érzem, hogy most még van bennem annyi erő, annyi lendület és lelkesedés, hogy tudnék nagy dolgot teremteni, ami csak az enyém. nem a főnök miatt, nem a fizetés miatt, nem a teljesítendő, elvárt eredmény miatt. hanem miattam.
lehet életközépi válság? kérdezhetné bárki. így negyven felett már simán megtörténhet velem is. vagy csak mert nem csak anya, és háztartási robotgép szeretnék lenni, hanem egy hős, a saját életem szuperhőse. nagy keresgélő, váró, halogató vagyok, ezt már elég régóta tudom magamról. és ha végre képes lennék megállapodni és kellően elmerülni egy dologban, akkor azt hiszem a körülöttem lévő káosz és homokvihar is lecsitulna és helyére kerülhetnének a dolgaim. mert mostanában sokszor érzem azt, mint a kisgyerek aki először találkozik a formabedobóval, hogy a kört próbálom a kocka, vagy a háromszög helyére betuszkolni és biztos vagyok benne, hogy annak oda be kell mennie...
szóval először meg kell ismernem a formámat, hogy a megfelelő helyre be tudjam magam illeszteni és akkor lehetek Szuperhős...
