napi morzsa: rúzsbogár

ma, miközben megengedtem magamnak a napon ülve egy pohár teát nyugodtan elfogyasztani, a kövön észrevettem gyermekkorom kedvenc, kicsi, apró bogarát, a rúzsbogarat. legalább is mi hívtuk annak, a szép piros színe miatt. nagyon gyorsan jön-megy, biztos fontos dolga lehet és ha az ujjunkkal kilapítjuk, akkor aprócska, elkenődött rúzsnyomot hagy a kövön...

nyílt levél a miómámhoz

szia.

azt hiszem régóta élhetünk együtt. legalább is, ha a tüneteket nézem, nem tegnap és nem is tegnap előtt költöztél belém. addig, amíg nem tudtam, hogy itt vagy, csak a stressznek és vagy hát nálam ez így megy elfogadásának köszönhetően nem akadtam ki, vagy megtanultam veled együtt élni. de most, hogy már tudom, hogy mindezt te okozod, így azt hiszem joggal háborodok fel és nem akarom elfogadni, hogy fáj, hogy rendszertelen, hogy egy hónapon belül akár kétszer, de akár háromszor is menstruálok, és nem keveset. ez talán nem gond, ha nem fogadom el és nem tűröm örömmel. korábban kedves barátnőm többször mondta, hogy ne szidjam a menzeszem, mert a nőségem része. ha a hónapban csak egyszer kéne megélni, akkor ok, menne is kellő átéléssel és a megtisztulás érzésével. de így nem megy, bármennyire is akarom. nőként nem akarok egész hónapban tamponnal, vagy betéttel élni, lenni, dolgozni, örülni... sajnos nem megy. mert a mennyiség sem olyan, hogy kiszámítható lenne, hogy tudom, mi, meddig tart, hogy fel tudok készülni, hogy mikor kell cseréni. vannak napok, amikor ha én magam tampon lennék se lenne elég. és a fájdalmakról nem is beszélve.

nőként naponta változó, hullámzó hangulatokat élünk át, amit nem csak a csajos gondolkodásunk irányít, hanem bizony a bajszos kis geci hormonok. ezek tesznek minket hol kibírhatatlan boszorkánnyá, sárkánnyá, hol kenyérre kenhető hercegnővé, megértő anyává, szuper feleséggé. és ha ezek a banyahormonok ilyen gyakran jelen vannak, felborulnak, akkor hogyan legyen az ember lánya türelmes, végtelenül kedves, és folyton tiptop, friss és üde?

szóval nem szeretlek. ezt ki kell mondjam. ha nem okoznál problémákat, kellemetlen, néha már elviselhetetlen tüneteket, akkor nem lenne semmi gond, felőlem akár maradhatnál is, de így fel kell, hogy bontsam az egyébként is egyoldalúan kötött tartós bérleti szerződésünket. még nem tudom mi módon válok meg tőled, de az elhatározásom megszületett. már akkor amikor szinte tudatlanul a nőgyógyászommal szemben nagyterpeszben feküdtem és közölte velem, hogy nyugodjak meg, a méhemet nem kell eltávolítani. kissé méltatlan és érzéketlen információ közlés volt, de ma már azon lepődünk meg jobban, ha valahol emberséges bánásmódot kapunk.

szóval amíg maradsz, addig kérlek légy velem kíméletes, és ne okozz meglepetéseket. felőlem maradhat a jóval rövidebb ciklus, de legalább azt ne borítsd fel. a fájdalommal is megküzdök. csak legyél ott, ahol vagy, élvezd a méhem védelmező, puha meleg hajlékát és ne álmodozz fejlődésről, növekedésről vagy netán egy társról, cimbiről. és kezdj el megbarátkozni az elmúlás gondolatával...

szevasz 

dilemma

az idei évre kapott jelentős fizetésemelésem első havi többletét, ünnepélyesen és emlékezetesen nem is tudom mire költsem... vehetnék belőle egy 24 színű filctollkészletet, vastagabb hegyűt, szép, neonszíneket is tartalmazót, vagy inkább kiegészítéssel, egy régóta vágyott társasjátékot...

ez az élet

soha semmi nem történik ok nélkül. ez sokszor van az eszemben. az elmúlt években magamat elemezve, hogy vajon mi, miért történt, történik velem, azt hiszem sikerült az okokat feltárnom. és ha már tudom, akkor könnyebb a feldolgozás, az elfogadás, az előre haladás és a fejlődés. 

az, hogy egyedül nevelem az egyébként nem egy, és lehet nem is két embert igénylő gyermekemet nem könnyű feladat, de ezenkívül egy tükör. látom magam és látom, hogy korábban mennyire nem figyeltem a partnereimre, a kapcsolataimra. nem adtam kellő figyelmet, kellő türelmet, kellő alázatot, elfogadást.

ezt most ebben a helyzetben nem tehetem, mert egy gyerek, aki történetesen az én gyermekem iszonyat sok figyelmet, türelmet, alázatot, lemondást, alkalmazkodást igényel. nem tehetem meg, hogy duzzogok, hogy nem szólok hozzá, hogy nélküle megyek bárhova, hogy nem osztom meg vele a csokimat, vagy az utolsó legfinomabb falatot, hogy nem vagyok kíváncsi a véleményére vagy, hogy türelmetlen vagyok vele és hogy nem figyelek a kéréseire. folyamatosan tanít és olyan helyzetbe hoz, ahol szemben találom magam a korábbi döntéseimmel, ahol javíthatok és figyelmet és törődést adhatok. persze én sem vagyok tökéletes, én is vagyok fáradt és türelmetlen, és a máshol, mástól kapott feszültséget rajta vezetem le, de kövezzen meg, akivel ilyen még nem történt. de szeretném jól csinálni. és sajnálom. őszintén sajnálom, ha korábban ezeket nem láttam és megbántottam vele a partnereimet. de ezeknek meg kellett történnie, hogy most itt legyek, ebben a helyzetben és felismerjem a hibáimat, félelmeit, és tudjak rajta változtatni.

nem bánok semmit, és nem hibáztatok senkit. mindenkinek elég a saját baját, fájdalmát, nyűgét feldolgozni és magán munkálkodni, hogy elfogadja önmagát, a helyzetét és tudjon boldogan élni. 

nem akarok semmit siettetni, jelen akarok lenni az életemben, az életünkben. bátorság még sokszor kell sok új döntéshez, de egyre kevesebbet totojázok. 

igyekszem elfogadni, hogy a valamirevaló férfiak már foglaltak, a töketlenek meg töketlenkednek, és bízom továbbra is abban, hogy előbb vagy utóbb belebotlok, vagy ahogy kedves barátnőm mondta minap, majd csak elüt, nekem jön az utcán, vagy elhív kávéra... addig meg virulok, jövök-megyek, intézkedek, gyermeket és magamat nevelek, lótok-futok, nevetek, mesét olvasok, kutyát sétáltatok, füvet nyírok, vagy sarlózok, meditálva kalligrafálok, bringázok, kocsit hajtok, kipurcanok, hegyet mászok, tüzet rakok, álmodok, fűben fekszem, sorsjegyet kaparok, barátnő vagyok, társasjátékozok, gofrit sütök, hintázok, virágot szedek, kávézok, kirúzsozom a számat, verset tanítok, tervezek, ölelek, és hagyom, hogy öleljenek, rosét iszok, színházba járok, a gúz után futok, repcemezőn sétálok... élek...