2016. január 20.

blogszületésnap

éljen, éljen, éljen soká!
hat évvel ezelőtt talán még én sem gondoltam volna, hogy lesz ilyen, hogy hatodik éve írok magamnak, másoknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, hogy kitartok és lesz mindig valami leírandó mondandóm. de lett és van. ha nem is mindig ugyanazzal az intenzitással, de írok magamról, magunkról, a miutcánkról, vagy épp abármiről.
a hat év alatt sok minden változott, sok mindenre rájöttem, sok mindent felismertem, megértettem.
ez idő alatt megélt és megtapasztalt mindenből merítve próbálok tudatosan élni, figyelni magamra, magunkra, másokra, a világra, az érzésekre, megérzésekre, hogy harmóniában legyek, hogy minden napnak legyen értelme, legyenek célok, álmok, vágyak, amiket meg akarok valósítani, hogy mindig meg tudjam élni az adott és kapott pillanatot, hogy el tudjam engedni, amit el kell és befogadni, amit be kell. 
a számomra fontos, minden nap szem előtt tartott mantráimat magamnál hordom, a táskám egy elrejtett zsebében vannak felírva, amolyan tudatos tudatalatti fiókban. és van pár, amik szem előtt vannak, tükrön, falon. 
ma este pedig készítettem magamnak, magunknak ezekből a mantrákból egy friss, színes, szintén szem előtt lévő, tudatosító mobilt, hogy folyton mozogjon, forogjon és hintázzon, hogy ne felejtsük el, hogy mi a fontos és hogyan éljünk.
én, mi, így... 


2 megjegyzés:

  1. Igaz, én csak négyet követtem végig a hatból, de annak minden egyes bejegyzését imádtam. Még sok- sok- sok bejegyezni valót kívánok! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megtisztelő és kitartó figyelmedet drága! <3
      Ölellek!

      Törlés