2015. november 30.

advent margójára

nem tudom másnál hogyan zajlik egy advent első vasárnap. van-e benne áhítat, elcsendesülés, katalógus rend? nálunk nincs, vagy csak nyomokban, de együtt vagyunk.
az áhítat és az elcsendesülés talán abban nyilvánul meg, hogy későn kelünk, álmosan, plédbe burkolózva bambuljuk együtt a fotelból a Nils Holgersson újabb epizódját. egyikünket sem zavarja, hogy 11-kor még pizsiben ülünk le az előző nap már adventivé varázsolt asztalhoz hosszasan, ráérősen reggelizni. reggeli után meg megengedett egy újabb mese végigizgulása a fotelből. a választott mese még aktuális is, bár az oviban a Flója mondta, hogy lányos mese, de ettől függetlenül kíváncsi rá a gúz.
ha meg már vasárnap, és ha meg már advent első vasárnapja és egyébként is elhatároztam, hogy asztalon álló tortatálon hétvégén mindig legyen valami nassolható finomság, ha már nem tudom hova tenni, mert a régóta áhított és szeretett, régiújfelújított tálalószekrényt még mindig nem találtam meg, ami elnyelhetné ezeket. szóval nekiállok sütni. nem egyszerű, mert a gúz nem nagyon édesszájú, de azért van egy-két bevált recept.
sürgök-forgok a konyhában, közben be-be kapcsolódok az izgalmas mesébe. majd amikor már majdnem kész a süti, igyekezvén praktikusan elpakolni, rendbe tenni a konyhát, időt spórolva gondoltam egy kézzel is sikerülhet a sütiszaggatók elrakása, amihez ki kell emelni a dobozban álló hatos boros pohár szettet. hát nem sikerült, a boros poharak a konyhakövön landoltak, csörömpölve, dirib-darabokban. egy odaillő káromkodás szakad csak ki belőlem, belesűrítve a balfaszságomért érzett dühöt. minden évben elhasználok egy hatos boros pohár szettet. egy mert valóban használom, szeretem a bort a talpas kehelyben látni, érezni és kortyolni. a jó bor méltó erre, és az ember lánya is megérdemli azt a pillanatot. kettő meg mert, már évek óta tudom, hogy nem jó helyen tárolom a talpas poharakat, de ugye a régóta áhított és szeretett, régiújfelújított tálalószekrény...
a szilánkok összeseprése utána írok a barátoknak, hogy extra sürgősen szereznem kell egy új szettet az ikeából, mert boros pohár nélkül nem élet az élet... szőke barátnőm egyből jelez, hogy ő tavaly két készletet is kapott karácsonyra. megjegyzem az egyiket éppen tőlem. de szerinte ez egy régi zsidó szokás,  és akkor a karácsonyom az ő részéről le is tudva. szóval tavaly vettem magamnak két boros pohár szettet, amiből az egyiket csupán biztonsági okokból a miszőkénknél tartottam. imádom ezt a nőt.
ebéd után, ami már szinte délután, meglepődve a családtagok gyors és igenlő beleegyezésén (ebemnél ez persze egyáltalán nem meglepő, ő bármikor kapható egy jó sétára, ellenben a gúz válasza a legtöbb kérdésre nem, de már a legtöbbször tudom, hogyan kell jól feltenni egy kérdést, hogy az beleegyezéssel záruljon), elindulunk sétálni.
őszintén a faxom kivan a konyhában eltöltött időtől és főleg egy ilyen "áhítattal" töltött vasárnap minden bajom volt, hogy kimenjek a napsütötte levegőre. de ahogy láttam, a gúz és az eb is felszabadultan rohangált. hangosan kacagva dobálta a leveleket az ebnek, aki a levegőbe ugrálva próbálta elkapni, majd mindketten a falevélkupacban hemperegtek. azt hiszem viccesen nézhetünk ki mi így hárman.
majd mire hazaértünk be is sötétedett, majd letelepedtünk az asztal köré sütizni és meggyújtani az első gyertyát. persze utána már az volt az érdekes és izgalmas, hogy mikor fújhatjuk már el.


talán egy pillanatig volt áhítat, amikor két süti és grimasz között elhangzott a gúz szájából a szeretlek...
szóval mi így... csörömpölve, csacskán léptünk be az adventbe...

2015. november 26.

magamról, magamnak is

az utóbbi időben sem lankadt a magamra, magamba figyelés. saját magam megfigyelője vagyok. magamtól tanulok magamról, miközben érdekes és izgalmas felfedezéseket teszek.
tudok döntéseket hozni, vagy épp nem hozni, ha nem rám vonatkozik az adott helyzet. vagyis hallgatni és megmondani a másiknak, hogy nem dönthetek helyette.
tudok szembemenni a félelmeimmel és felvállalni azt konfliktusmentesen.
képes vagyok új dolgokra, új elhatározásokra...
képes vagyok a türelemre és a még nagyobb türelemre a gyermekemmel és magammal szemben is.
tudok nemet mondani és nem belebonyolódni nem egyenes, talánviszonyba, még ha nagyon vágyom is az illető személyre és közelségére.
képes vagyok a bocsánatkérésre és a megbocsátásra...
tudok továbbra is optimistán nyitott lenni...
tudok Nő lenni... bár az egyenes hát tartással és a magas sarokkal még vannak gondjaim.
kis lépések ezek, nagy levegővételekkel és kilégzésekkel... szeretem az életem.

2015. november 15.

a szeretet ereje

mélyen megrendített az elmúlt napok és hetek értelmetlen öldöklései. 
a kedvenc kulala lumpuri grafikusom reggeli posztja után a hippi énem nem hagy nyugodni és szólni kíván.
a világnak most szeretetre van szüksége. ennyi. semmilyen más gyógyír azt gondolom nem segíthet.
értelmetlennek és nem emberinek tartom az erőszakot és az öldöklést. ezt senki nem teheti meg egy másik emberrel.
ezek az emberek elfelejtettek szereti? vagy tudják egyáltalán, hogy mi az?
én a megszületett és a még meg nem született gyerekeimnek nem ilyen világot szánok. én hiszek benne, hogy a szeretet nem tűnhet el. hogyha odafigyelünk egymásra és őszinte szeretettel viszonyulunk egymáshoz, a barátainkhoz, a családunkhoz, a munkatársainkhoz, akkor ez segíthet és a kapcsolatok sem tűnnek el és az erőszak is megszűnhet.
egy barátom mondta tegnap, hogy vannak komoly dolgok a világban, mint mondjuk az elmúlt napok történései, de a kapcsolatok már nem komolyok. és ez valahogy megragadt bennem. nem értek vele egyet. mert ez is rajtunk múlik, ha nem vesszük félvállról, ha akarjuk, ha dolgozunk és teszünk érte, akkor igen is lehet komoly. és ez nem csak a párkapcsolatokra vonatkozik. egy baráti, egy kollegális, egy családi kapcsolat is ilyen, tenni kell érte szeretettel, hogy komoly legyen.
anya sokszor kíméletlenül őszinte velem, és sokszor a fejemhez vágta már, hogy gimnazista koromban mennyire megváltoztam, nem értett, féltett és, hogy a barátaimmal (akik  hála még a mai napig is barátaim) azt gondoltuk, hogy majd megváltjuk a világot, aztán mi lett? nem sikerült. itt vagyok egyedülálló anyaként és képtelen vagyok magamnak megfogni egy normális férfit... és én minden egyes alkalommal elmondtam neki, hogy én ezt nem így látom. boldog vagyok, és tudom, hogy a barátaim is azok. persze vannak gondok, terhek, amiket cipelünk, de nem csak attól leszek, lehetek boldog, hogy van mellettem egy férfi. ha soha nem lesz, akkor sem leszek és lehetek boldogtalan. mert szeretet van bennem, ami soha nem apadhat el és képes vagyok egy boldog világképet és gondolkodást átadni a gyermekeimnek.
tudom, hogy nem egyedül váltom meg a világot, de részese lehetek a megváltásnak...

2015. november 14.

szülinapi piknik

csodás ez a novemberi tavasz. elképesztő hatással van rám. inspirál, erőt ad, hajt előre.
a barátokkal hihetetlen dolgokra vagyunk képesek együtt. lehet munkahelyi ártalom, de legyen szó szülinapról, babaváró buliról vagy bármilyen alkalomról, nem aprózzuk el és nem a megszokott klisékre hajtunk. ez valahogy nekünk azt hiszem zsigerből jön. ha csobbanunk, hát csobbanjunk nagyot! (ugye Lau?!)
drága barátnőnk három hónapos babájával van otthon. én tudom milyen egy újszülött érkezése. fenekestül felfordul az addig élete az ember lányának, kicsit megszűnik a világ, a négy fal között igyekszünk megtalálni a helyes utat, a helyes napi rutint, rendszert egy kicsi baba mellett. egyszer nagyon könnyű minden, aztán meg a téboly határán próbálsz nem megbolondulni. na ilyenkor jönnek a barátok és akkor fellélegzel, felszabadulsz, új erőre kapsz és rájössz, hogy van világ a négy falon kívül is.
Julis barátnőnk is hasonló helyzetben van és ha már szülinap, és ha még sajnos nem alkalmas arra, hogy egy koncerten kitombolja magából a felgyűlt mindent és nem ihat meg velünk szabadon egy sört, vagy többet, akkor valami más program kell szülinapra. délutáni, napsütésben andalgó (bár Ő arra nem képes ;) ), borítékba rejtett üzeneteken keresztül barátokat és ajándékokat megtaláló, beavatva a sarki zöldségest, a szépség szalon masszőrét, kalandos feladatsor kell. olyan, hogy hálásak lehetünk a csodás időért, hogy mindezt bringára pattanva tudjuk levezényelni. nem kis örömet szerezve ezzel az ünnepeltnek és az utca emberének is, hiszen a héliumos lufik az utolsó pillanatban készülnek el, amit aztán a bringákra kötözve a város másik végére kell elszállítmányozni és kikötözni a megfelelő helyre, majd bokor mögül vigyázva rá, nehogy az ünnepelt előtt szerezze azt meg egy kisgyerek.
és hogy az emlékmű alatt tökéletes legyen a helyszín a piknikre az avarszőnyeggel együtt.


csodálatos és felemelő volt a domboldalban kockás pléden együtt töltött boldogságos fél óra, melegteástól, cupcake-estől, gumicukrostól, körtéstől és bébiitalos üvegbe rejtett szilvapálinkástól.



klasszak vagyunk csajok!

2015. november 5.

#teázzunkazavaron

vannak városkánban, zombihelyen, igazán szeretni való kis zúgok, utcák, házak, helyek, parkok, ahol jó lenni, ahol jó menni... az egyik ilyen kedvenc helyem a városban, a Perint parton van, a kis kacskaringós, kitaposott úttal, a három ginkgo biloba fával, ami már most gyönyörű szép, ragyogó, mosolyt csaló sárga színben pompázik. ez az a hely, ahova az elmúlt években sok-sok megoldhatatlannak tűnő gonddal, helyzettel, vagy éppen kicsattanó boldogsággal sétáltam el négylábú kis cimborámmal. szóval ez a három fa már sok mindent látott, érzett csak tőlem is.
arra gondoltam, látva és tapasztalva az elmúlt napokat, hogy a gyerekemet is mekkora boldogsággal tölti el, hogy a színes faleveleket rugdoshat és hempereghet az összehordott levélkupacban, és a négylábú kis barátom is csaholva, nagyokat ugrálva próbálja elkapni a feldobott és lehulló leveleket, hiszen már nemsokára elillan ez a sok szín, hogy jöjjünk össze ott a három ginkgo biloba fa alatt, amikor már az összes sárga levele egy hatalmas nagy összefüggő szőnyegként terül el és teázzunk az avaron. búcsúzzunk együtt  a csodaősztől és várjuk a telet gőzölgő teával.
hm? mit szóltok? ki tart velem?
az időpont random lesz, hiszen még sok levél van a fán, de napokon belül elkészülhet a nagy mosolyt csaló sárga szőnyeg.
aki jönne, jelezze valamilyen módon és készítse elő a termoszát. a pontos napot és órát jelzem majd.
(ne hagyd otthon: sapka, sál, termosz, kutya, gyerek...)


#teázzunkazavaron

2015. november 4.

napi gúz

körülbelül egy hete kezdődött, hogy az ágyban fekve, meseolvasás és lámpaoltás után Bende a következőt kérte tőlem:
- na anya, akkor meséld el nekem, hogy mit csináltál ma a ligetben?
és én elmeséltem a napomat. aztán én is megkérdeztem tőle ugyanezt, mire ő elmesélte, hogy kivel és mit játszott, hogy milyen mókás volt az udvaron a Tibibácsi által összehordott levélkupacba ugrálni. majd részletesen elmondta, hogy mi volt a reggeli, ebéd (nem csak leves és második) és az uzsonna, hogy hogyan mosott fogott, hogyan öltözött át, ki mellett alszik és, hogy mivel játszott, amíg én megérkeztem érte.
és ez így megy azóta is minden este... imádom hallgatni, ahogy mesél és mutogat a kezeivel, pont úgy, ahogy én is szoktam...

2015. november 3.

szűrő

még mindig a rendrakásnál tartok. úgy tűnik, most ennek van itt az ideje. sorra kerülnek képbe a tisztításra, rendrakásra ítélt helyek, dolgok.
a mosógép elromlott. szerencsére nem lett nagy baja, ezt gyorsan megállapítottunk sokatlátotttapasztaltmindenhezértő édesapámmal telefonon keresztül. az ékszíj szakadt el. a kedves, nyugodt, figyelmes szerelő megállapította, hogy valószínűleg túl sokat és túl nehezet pakoltam bele. lehet... gyorsan akartam rendet, tisztaságot magam körül... de mint tudjuk gyorsan csak a fáról... meg beszarni lehet. szóval nyugiivi, csak szépen lassan. már eddig is nagy lépéseket haladtam előre...
miközben a szerelő srác a fürdőszoba kövön feküdt és cseverésztem vele (mer' ilyenkor kényszert érzek, ha szaki van a lakásban, hogy szóval kell tartani és beszélgetnem kell vele), gondoltam megkérhetem még egy kis segítségre.
még nagyon régen, amikor Bálinttal a Kőszegi utcában laktunk, egyszer beleejtettünk egy szemöldökcsipeszt a mosógépbe (ebbe a mosógépbe). tisztán emlékszem a pillanatra... de nem ám a dobba, annak nem lenne semmi jelentősége a jelen helyzethez, hanem a dob mögé pottyant be. aztán szépen, mint minden nem odavaló dolog a szűrőben kötött ki. de nem ám úgy, hogy könnyen eltávolítható lenne, hanem frankón a csipesz két szára felülről a szűrű két egymás melletti lyukacskájába ékelődött bele, pont úgy, hogy a szűrőt ne lehessen kivenni, kitisztítani... hát igen, és pont ez az... ez ha jól számolom, lehet már több, mint tíz éve volt. mennyi szart, koszt fogott fel a tisztíthatatlan szűrű. valahogy így voltunk mi is. iszonyat nehezen és hosszan engedtük el egymást. sok dolog beragadt, úgy hagytuk... de most ezt is kitisztítottam. fellélegzett a mosógép is, én is.
Bálintot is tudom már egy jó ideje tisztán, őszinte szeretettel figyelni.