2015. június 8.

a szerelemről

a szerelem jó, mindent felforgató, felemelő, fél méterrel a föld fölött reptető, gyomorban lepkékkel randalírozó, minden akadályt könnyen vevő, megszépítő, kivirító, kiteljesítő, harmóniát hozó, sugárzó, kerek... azt gondolod, hogy soha el nem múló, semmi és senki által szét nem választható, örökké tartó, vele megöregedő állapot ez... de sajnos mégis múlandó. a szerelem kémiai állapota nem tartható fent mesterségesen. 
átéltem már nem egyszer... csodás állapot... hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vágyok rá... vágyok... de azt is tudom már a megtapasztalt, megszenvedett szakítások, elválások, elengedések által, hogy nem minden a szerelem, és nem ez a lényeg... egy kapcsolatban, ha már túl vagyunk a szenvedélyes, lángoló, első pár éven, akkor szépen lassan átalakul, belesimul a hétköznapokba a másik jelenléte, természetessé válik, elmúlik a lila köd és helyette marad, az ami eddig is volt, csak most már nem nézed el, már nem legyintesz, hanem ott van feketén fehéren minden... itt kellene jönnie, az elfogadásnak, a tolerálásnak, tudni, mikor kell csendbe maradni, mikor kell nyelni egyet, mikor kell megölelni, mikor kell szeretni, mert nem változtathatod meg a másikat, hiszen te sem változol meg... minden nap tenni kell azért, hogy jó legyen, neked, neki, nektek... figyelem a másikra, egymásra... érteni a mozdulatokból, a sóhajokból, a testtartásból, a nézésből... hiszen innentől már nem rózsaszín pihe-puha felhőn csücsülősek a napok... szeretve lenni, szeretetet adni, élni, élni hagyni, együtt, egymás mellett, úgy, hogy ne akadályozd a másikat a kiteljesedésben, hogy egymást segítve, egymást erősítve tudjatok előre haladni, fejlődni. apró dolgokban, hétköznapi eseményekben megtalálni a boldog pillanatokat, amik átlendítenek egy-egy nehéz pillanaton... ki kell tudni szakadni, zökkenteni a másikat és élményt adni... egy kőben, egy fűszálban, egy rétben, a búzamező ringásában, az erdő hangjában megtalálni az erőt, amit magadhoz vehetsz, átadhatsz a másiknak, vagy amiből inspirálódhatsz, hogyan tovább merre tartson az áramlás, egymás mellett, egymásba kapaszkodva, egymást kiegészítve... azt hiszem ennyi kell, ahhoz, hogy szeretetben együtt létezhessen az ember lánya egy társsal...

1 megjegyzés:

  1. igaz. a szeretetre úgy beérni, éretté válni,
    mint gyümölcs a szüretre.
    úgy látom ez a cifra ám egyre halkuló zsivaj(érés)
    szépen kihúzodik az egész életre.
    és a szerelem, ha jön, ennek egy varázslatos epizódja.
    kár lenne kihagyni./barna

    VálaszTörlés