idei első

teraszos reggelim. ahogy terveztem, krémes tejföllel és sóskiflivel. napsugarat nem reméltem, de mégis kaptam.

napi morzsa: kifli tejföllel

ma már annyi minden, ezerféle lehetőség van, amit adhatunk egy gyereknek uzsonnára, tízóraira, amivel a játék hevében is gyorsan lehet az éhséget csillapítani. amikor én voltam gyerek, nem volt ekkora választék és ritka nagy öröm volt, ha valami extra csokit, édességet ehettünk. az volt, amit a leleményes szülő kicsiny fizetéséből tellett. nálunk mindennapos volt a kifli tejföllel és ami igazán energiát adott, az a vizes cukros kenyér. ez utóbbi elkészítése végtelenül egyszerű volt, friss kenyér leszel, csap alá betart, majd jó alaposan megszór kristálycukorral és már adható is a gyerek kezébe. imádtam! ma már gondolom egy gyerek se enné meg szívesen. pedig, ha belegondolunk a szép külsőbe csomagolt, mai édességek is mind szinte lisztből és cukorból állnak. 

a gyors uzsik egészségesebb változata volt a kifli tejföllel. akkor még a tejfölnek úgy emlékszem másmilyen volt az íze, mint a ma kapható bármelyik, akárhányszázalékos változata. egyszer sem jutott eszembe szerintem csóró főiskolás korom óta, hogy ilyet egyek.

ma viszont megjött hozzá a kedv. az történt ugyanis, hogy karácsony óta két adag gesztenyemassza várakozik a fagyasztóban, hogy valami finomság készüljön belőle és ezt elfeledve a héten eszméltem rá a gesztenyetömbök jelenlétére és rá is készültem, hogy sütök gesztenyés kiflit. a megvalósításhoz csak a tejföl hiányzott. viszont hétköznap, gyerekkel nem szívesen merészkedek semmilyen áruház vagy bolt belsejébe. gondolom nem kell, hogy részletezzem ennek okait. elég, ha annyit mondok, hogy nem akarok idő előtt megőszülni és idegkimerültséggel a 11-es huszár úti, igaz kertes és szépen felújított, hőszigetelős nyílászárókkal felcsinosított, de mégis csak egy elmegyógyintézetbe bekerülni. szóval gyerekkel inkább elkerülöm az ilyen helyeket és csak a pékségig merészkedünk, ami könnyen átlátható, nincsenek elérhető polcok töménytelen mennyiségű árúval, van viszont üveggel borított pult, amihez hozzá lehet nyomni a arcunkat és lehet nyálcsorgatni a sütikre és egyéb finom péksütinkre. nem mellesleg az odavezető úton van zebra, elefánttal és jelzőlámpával piros- és zöldemberrel. ezt a túrát már sokadszorra is sikerült mindenféle váratlan helyzettől mentesen teljesítenünk.

emlékeztem, hogy a pékségben van házi túró és tejföl, de még sosem használtam ki ezen szolgáltatását, csak a péktermékeket vásárolom rendszeresen. 

most viszont vettem és gyanútlanul felbontottam, belekanalaztam egy részét a sütemény hozzávalóihoz, majd, amikor láttam, hogy elegendő és szépen gyúrható a tészta, a tejfölös kanalat lenyaltam, hogy vissza tudjam tenni a fedelet a dobozra, és ekkor jött az érzés, az az emlékmorzsa, ami olyan volt, minta megint ott ülnék a gangunk lépcsőjén vagy az utcánk végében lévő farakás szélén és kiflit mártogatnék a tejfölös dobozba, koszos kézzel, tejfölös szájjal csak egy röpke időre kiszakadva a játékból...

ez a gyerekkoromba visszarepítő érzés és íz meghozta a kedvem, hogy holnap reggel a teraszon ülve friss kiflit egyek tejfölbe mártogatva.

piackutattam magamnál

tízből háromszor tuti, hogy égve hagyom a fürdőszoba lámpát. (a kapcsoló pont az ajtó azon oldalán van, ahol egyáltalán nem esik kézre.)

tízből háromszor beleejtek az ebem vizes edényébe egy műanyag dobozt vagy a tetejét. (az ebem itatós tála pont a szekrény előtt van, amiben a műanyag- és főzőedényeket tartom.)

tízből háromszor lejár a joghurtok szavatossága, mielőtt megenném. (soha nem voltam nagy joghurtos, ennek ellenére mégis mindig veszek.)

tízből háromszor tuti elmarad az esti zuhanyzás. (mert fáradt és lusta vagyok.)

tízből háromszor tuti összefutok este a rémmel. (mert este mindig ugyanazon a két útvonalon sétáltatok ebet.)

tízből háromszor tuti nem tudok ellenállni a szekrényben elrejtett táblás csokiknak. (édesanyám mindig gondoskodik arról, hogy legyen a gyerekeknek csokika. most épp négy tábla, különböző ízesítésű Cadbury-t küldött, amiből már csak kettő van.)

tízből háromszor tutira megbánom, ha megszegem a márkahűségemet. (erről még nem írtam, de tervben van.)

tízből hétszer tuti határidőn túl fizetem be a vízdíjat a szomszédnak. (mindig be van írva a naptárba, több napra is, nehogy elfelejtsem, mégis mindig elfelejtem.)

tízből hétszer fogalmam sincs, mi a szöszt főzzek ebédre. (de rajta vagyok, hogy összeálljon a gyorsan, finomat és egészségeset receptgyűjtemény, amiket persze szeretünk mind a ketten.)

tízből hétszer tuti, hogy egy órás mutatvány a gyerekem felöltöztetése és hazahozatala a bölcsiből. (bár most nem kis lelki terrort kaptam egy vagy több panaszos, magát anyának nevező egyénektől, amitől lehet megtáltosodunk.)

tízből hétszer tuti nem találok semmit a turkálóban. (ennek még mindig az az oka, hogy a testtudatom nem az én tudatom.)

tízből hétszer tuti van valami jófajta bor a hűtőben. (???)

tízből hétszer elfelejtek reggel fogat mosni. (a reggel 7-8-ig tartó vágtáról már írtam.)

a felsorolás nem teljes és a felállított arányok nem közjegyző jelenlétében lettek megállapítva.

a káosz ural 3.

nem, nem, a nagy hallgatás mögött nem az áll, hogy káoszkapitány elhagyta volna a hajónkat és katalógus rendben állna minden egyes bútor és kiegészítő. nem, sajnos nem így van és a kapitány is jelen van, szinte már észrevétlen be is lakta magát a lakás néhány sarkába, zugába. 

annyi történt, hogy a korábban sorban álló ágyak elfoglalták végsőnek vélt helyüket, a régiek, amit kinőttünk, vagy szobacsere miatt lecserélésre ítéltetett, szétszedve, a szoba közepén, szépen egy kupacban, a nagy asztalnak támasztva várják, hogy a pincébe vagy bármilyen tárolóhelyre illetve a tulajdonoshoz visszaszállíttassanak. a koszt, port, limlomot felszámoltam, na jó a limlom még átválogatásra vár a naaagy asztal alatt bedobozolva. de tulajdonképpen élhető a lakásunk. teljesen megszoktuk, hogy ezt vagy azt kerülgetni kell és hogy az én ruháim még a gyerekem szobájában vannak, a gyerekemé meg a nappaliétkezővendégésháloszobámban. aztán akadnak dolgok, amik még nem a végleges helyükre kerültek, hanem jelenleg folyik a teszt, hogy ott jó lesz-e vagy inkább máshova kéne tenni... mondhatnám azt, hogy nem akarom elhamarkodni a dolgokat, de erről szó sincs, az igazság az, hogy szimplán elfáradtam... nem kicsit, nagyon. most inkább élem a mindennapokat, dolgozok (jajj, de jó, de tényleg), főzök jókat, élvezem a gyerekemmel tölthető órákat, mesélünk, játszunk, bohóckodunk, kiborulunk, összebújunk, a holnapi farsangra készülünk. a dobozok, meg a ruhák, meg aminden megvárnak, minden nap egy icipicit pakolok (aminek egyelőre semmi látszata sincs persze), a szétszedett ágyakat meg már észre sem veszem, csak akkor, ha van nálunk valaki, mert az tuti belerúg a kiálló élekbe. (bocsi!)

és akkor jöjjenek a képek (Kata neked, hogy visonghass megint! ölellek)

anya új fekhelye, kényelmes kis kuckója, a nagy felfordulás elindítója. ezt találtam a legkisebb beruházással járó átalakításnak ahhoz, hogy a gyerekemnek legyen saját szobája. ha minden a helyére kerül jó lesz, nagyon jó lesz.

a gyerekem első, igazi nagyfiús ágya. imádja, szereti, mindenkinek büszkén mutogatja, a szobájával együtt, ami egyelőre valóban nem katalógus kinézetű, de az Övé.

és a holnapi farsangi jelmez. persze még nem teljes, a finomítások majd holnap reggel kerülnek a helyükre.

gitáros, ha nem lenne jó látható. laza lábtartást?! csuklószorító?! na és aminek támaszkodik, az pedig a szétszedett ágykupac. a limlom meg épp nem látszik, de az is ott van. 

denevéreset?!?

van az a vicc, hogy apóka megkérdezi a fiát:

- fiam, kérsz hurkát?

- igen kérek, de ne véreset.

- denevéreset?!?

előszeretettel mesélem én is a fiamnak, amikor hurkát vacsorázunk, vagy amikor egy-egy öltözés alkalmával épp a denevéres harisnyája kerül sorra. persze nem érti, de én nagyon jókat kuncogok rajta... denevéreset?!?...

de majd most megmutatom neki, hogy van nekünk ám denevéres szellőzőablakunk is (nem csak hurkánk és harisnyánk), ami a lakásunk közepében van és nem néz sehova, csak a szemközti falra, ami jelen esetben a mi konyhánk fala, de kívülről.

most fedeztem fel az új, vagy ki tudja mióta lakónkat, miközben az esti toalettemmel szöszmögtem. először azt hittem a fáradtságtól már nem csak rémeket látok, hanem hallucinálok is, de aztán (sajnos) nem,  hanem egy denevér csapkodott a szárnyával és próbálta bekuckózni magát két vakolat nélküli tégla közzé. röhögtem is rajta, hogy barátocskám az nem fog menni... de aztán addig küzdött, préselte magát, amíg eltűnt, és már csak a két fejcsápja lógott ki.

csak meg ne feledkezzek róla, hogy kinyissam az ablakot szellőzni... mer' akkor lesz itt denevéres móka és kacagás...

a rémes história folytatódik

tegye fel a kezét, aki kíváncsi a ballonkabátos fickó újabb történetére? (ha nem teszi fel senki, akkor is elmondom)

esküszöm nem nyomozok a rém után, de úgy tűnik az este 9 és fél 10 közötti idő az, amikor szinte mindig összefutunk. így volt ez ma is. pont akkor értem a kapuja elé, amikor ő még a garázsba beállásnál tartott. fel is szisszentem magamban, hogy a fenébe, korán jöttem, még csak most jön az ürge egyik sarokig el, majd vissza sétája... és hát hiába szaporáztam meg a lépteimet és húztam az ebet is magam után, hogy gyere, gyere már... csak nem tudtam meglépni előle. kb. 15 lépésre volt mögöttem és egyre csak közeledett, mereven, kihúzott háttal, ballonkabátostól, micisapkástól. a szívem meg csak kalapált. de tudtam, ha elérek a sarokig, akkor végre átmehetek a túloldalra, oda úgysem jön utánam, mert ő csak a sarokig megy, aztán vissza, szigorúan mindig ugyanazon az oldalon. és így is volt. bár én egy kicsit bénáztam az átkeléssel, egy éppen akkor az utcába bekanyarodó autó miatt, de átértem a másik oldalra. a rém megállt a sarkon, nézett mereven maga elé és vigyorgott kéjesen és együtt érzően jelezvén, hogy észrevette ám a csacska ügyetlenkedésemet. gondolta, majd visszamosolygok, de igyekeztem kerülni vele a szemkontaktus (tudván magamról és kultúráért felelős barátosnémtól is, hogy én a hülyékkel is kedves vagyok, aztán meg nem tudom magamról levakarni őket), ezzel megelőzve a félreértéseket, hogy eszem ágában sincs beszédbe vagy bármi másba bonyolódni vele. nyilván ez is egyfajta módszere lehet az ismerkedésre.

na mindegy, biztonságban éreztem magam. egy kicsit elidőztem, hagytam ebemet szimatolni. ezalatt a rém a túloldalon megelőzött. úgy vonult végig a járdán, azzal a valakinek biztos tetsző és netán még bugyit is lehúzó vigyorral a fején, mintha egy kifutón lenne és a következő őszi szezon kötelezően beszerzendő átmeneti kabátját mutatná be. már csak a következő felirat hiányzott a kivetítőről: a biztos siker a nőknél idén ősszel a ballonkabát. a látvány önmagáért beszélt. ekkor már a felgyorsult szívverésem is lenyugodott és a nevetésemet próbáltam valahogy álcázni. de a kapuja előtt bevárt vigyorostól, mindenestől és végignézte ahogy elsétálok előtte. majd pár pillanattal később hallottam, ahogy belakatolja a kaput. 

lehet a kutyás nőkre bukik? és most jól megnézett magának... legközelebb más időpontot kell választanom az esti sétára, vagy magamat is és ebemet is álcáznom kell... parókával? de a kutyát mivel? sállal és sapkával?

a káosz ural 2.

a nehezén túl vagyunk. a káosz valamelyest mérséklődött, mondhatni némi előnyt is szereztem vele szemben.

most már csak ágyak és komódok sorakoznak a lakás majd minden helységében, hogy elfoglalhassák méltó, megérdemelt helyüket. van amelyik még mindig útban van, résnyi helyet hagyva a wc-re és a zuhanykabinba való bejutáshoz, van amelyik még funkcióját betöltve kényelmet, nyugalmat, édes álmot ad, van amelyik még darabokban, lepucolva, faápolózva várakozik a falnak támasztva és van amelyik már remélhetőleg készen és frissen az asztalos műhely egyik fűrészporos sarkában várja, hogy eljusson hozzánk.

és remélem, hogy valaha újra érezni fogom a saját kezemet, ami pihe és puha volt egykoron, pár nappal ezelőtt...

a káosz ural

a felújítás, átalakítás szar dolog, ezt leszögezem. a végeredmény persze az csodás, de az odaig vezető út, az maga a rémálom. kosz, por, szemét, festékpötty, takarófólia, száll, libben, kiszakad, odatapad, meg még nylon is, ezé inkább a szar vékonyat választod, mert ezt aztán újrahasznosítani úgysem tudod és zöld életmód, szelektív gondolathasadás ide vagy oda, belebaszod dobod a kukába így is-úgyis. valamit azé véd, de más megoldás nincs, mert nincs hova pakolnod azt, amit meg szeretnél védeni és leginkább magadat megóvni a takarítással járó hercehurcától. amit tudsz elpakolsz, a cirka 20 négyzetméterről. egy helység azé legyen élhető, ez a konyha, ugye ami az előszoba is egyben, pakolás céljára tehát marad a fürdő és a háló, ami majd ugyebár a gyereké lesz hamarosan. ezek területe akárhogy is számolom nem teszi ki a huszat. kerül minden mindenhova, rendszer nélkül, káosz, káosz hátán, van minden mindenhol. pár napig csak kibírod valahogy. az ágyamba épphogy le tudok feküdni, de a gardróbba csak tigrisbukfenccel lehet bejutni. a teleportáló fürdőkabinba való bejutás pedig még tervezés alatt.

a fal, plafon szárad, várunk. munkafolyamatok felfüggesztve, mást nem tehetünk. a nappaliétkezővendégméggyerekdehamarosanhálódolgozószobát belengi a festék friss illata. a hűtő sörrel  feltöltve, annak bevitele folyamatos (mert ebben a korban a hidratálás már nagyon fontos), valamint ürítése is gond nélkül megoldható, hiszen a wc-hez vezető utat szabadon hagytam.

most viszont itt az ágyamon az egy szabad négyzetméteren ülve és körbenézve kezdem magam szarul érezni. a káosz ural, de hagyom, nem küzdök, inkább elmegyek és kihasználom, hogy anyaszabadhétvége van. a száradáson a jelenlétem és lélegzetvételem úgysem segít.

és akkor a képek, hogy igazolják a fent leírtakat:

a levegő ki és beáramoltatása a száradás fokozása érdekében:

előtte fotó nem készült, de ami most száradó fehér, az korábban narancs volt: (a nyamvadt szálló, libbenő, tapadó fólia már itt is befigyel)

és amit nem szerettem volna el és ki és le és összepakolva kivinni, majd pár nap múlva újra vissza. na erre jó a nyamvadt szálló, libbenő, tapadó fólia, ami mindent beborít, fel-fel libbenve:

hamarosan ide kerül a pici ajtó fölé a galéria: (mondtam is, hogy faszán és hibátlanul kell lefesteni ezen a részen a falat és plafont, mert majd később az ágyon fekve nem szeretnék bosszankodni, hogy ott el lett ba...va)

a dzsungelen át, oldalazva lehet csak bejutni a hálóba, az ágyról pedig tigrisbukfenccel a játékkupacon át a gardróbba:

ahol aztán a szartól a repülőig minden van, csak szabad felület nincs:

és hogy oda a fürdőkabinba, hogy jutok be, még nem tudom:

napi szám

a régi szép időkből, hippi-amper korszakomból... hosszú hajjal, anyu trapéz gatyájában ...

Blind Melon_No Rain