összegezném

na, megint itt az év vége. kicsit váratlanul ért reggel, mert azt hittem még van pár nap szilveszterig.

valahogy az egész év ilyen volt, hogy sosem tudtam igazán milyen nap van, milyen hónapot írunk. szóval lehet nem is leszek túl összeszedett, átgondolt.

annyi minden történt, annyi mindent átéltünk, hogy azt képtelenség itt, egyben összegezni. arra pont jó ez a blog, hogy vissza lehet nézni, mi volt. annyira emlékszem azért, hogy sokkal több volt az élmény, a meghatározó esemény az életünkben, mint amiket ide valamilyen formában lejegyeztem. ezt kicsit sajnálom, de gyerek mellett az élet és főleg az ide év (az undok két éves kor) nem az elmélkedésekről és nagy sorsdöntő gondolatokról szólt, hanem sokkal inkább a napi feladatokról, teendőkről, munkáról, gyermeknevelésről. azzal, hogy újra munkába álltam, még ha csak pár órában is, illetve az, hogy a gyerekem bölcsibe ment, sok változást, sok új dolgot hozott. valami könnyebb lett, valami meg nehezebb. sokszor éreztem azt, hogy ó de jó lenne megszökni, megfutamodni a problémák elől, mert én ezt nem bírom, képtelen vagyok megoldani, vagy végigcsinálni, aztán persze nem futottam el. vagy olyan is volt, amit nem is gondoltam volna, hogy majd a munkát és azon belül olyan feladatokat, amiket korábban nagyon nem szerettem, most boldogan csináltam, élveztem, hogy tehetek valami mást, valaki másnak, ami nem arról szól, hogy mesét olvasok, ebédet főzök, altatok, szórakoztatok, fürdetek, hanem valahogy újra az emberek, a társadalom, a köz, a világ része lehetek, hogy tudok mást is, mint anya lenni. ez jó, ez még most is örömmel tölt el. és bevallom, kicsit már várom újra a szürke hétköznapokat, amikor újra dolgozhatok és a gyerekem is mehet a bölcsibe.

szóval kicsit kinyílt a világ számomra, kezdem magam újra nőnek is érezni. és épp a minap gondolkodtam el életem második hardcore koncertjén, miközben többször meglátogattam a mellékhelységet az elfogyasztott söröknek köszönhetően, hogy mitől is lesz nő egy nő? korábban is agyaltam már azon, hogy az általam csodált, követendő példaként élő női ismerőseim mitől olyanok amilyenek, honnan az a sok tudás és tapasztalat és erő és nőiesség? azt hiszem már tudom.

azt gondolom attól lesz egy nő, nő, amit megél, amit átél, amiken keresztül megy, amik által csiszolódik, formálódik, amikből erőt merít, amiktől megjelennek az apró kicsi ráncok a szemei körül, a szája szélén vagy a homlokán. ez az egész az, ami aztán a nő nőiességét, belső értékét, erejét és a törékenységét, teljes, csodálható valóját sugározzák.

úgy érzem, hogy magam is most kezdek igazán nővé válni és kezdem levetkőzni a gyermekiségemet. bár a balga, csacska énem nem fog elmúlni sosem. az része a nőségemnek.

szóval azt gondolom jó úton járok, sok még a feladat, magammal, magam körül, de nem adom fel. azzal, hogy most itt az év vége semmi nem zárul le, csak ez az év, holnap meg minden megy tovább. a feladatlistám végtelen, minden nap kerül rá újabb és újabb.

köszönöm, hogy velem voltatok, köszönöm, hogy olvassátok a soraimat, balgaságaimat, csetléseimet. maradjon ez így jövőre is!

ölelek mindenkit!

karácsonyi közösülés a szeretet jegyében

nagyon frappáns elnevezéssel szerveztünk a barátoknak egy karácsonyi vacsorát.

a cél az volt, hogy legyen egy asztal, legyenek ott a barátok, legyen várakozás, legyen meglepetés, legyen jó hangulat, legyenek finom ételek és hozzáillő italok. másra tudtam, hogy nincs szükség, mert ha minden együtt van, abból rossz nem születhet.

jó előre be lett harangozva az elhatározás, megvolt a címlista, aztán jöhetett a tervezés. 20 fővel indultunk. tudtam, hogy ez nem fog így maradni, bár nagyon igyekeztünk mindent úgy szervezni, hogy mindenkinek jó legyen, de a végeredmény 11 fő lett. ez sem kevés, de igazán jó lett volna, ha minden meghívott ott lehetett volna az asztal körül.

jó előre begyűjtöttem minden infót az ételek kiválasztásához, mert azt mindenképpen meglepetésnek akartuk és véletlenül sem akartunk olyat, hogy bárki is éhen maradjon. 

a menü a következő volt:

burgonya krémleves pirított zsemlekockával és/vagy pirított baconchipssel

lazac steak julienne zöldségágyon petrezselymes burgonyával

stroganoff bélszín jázmin rizzsel

kekszes almás és gerbeaud (zserbó)

az ételeket az egyik kedvenc szakácsom, a ludwigos Lajos készítette. már jó pár rendezvényen dolgoztam vele együtt, tudtam, hogy mire számíthatok.

és hát minden elfogyott, azt hiszem ez elég bizonyíték.

a süteményeket drága barátnőm nagymamája Rózsi mama sütötte. isteni volt! el is határoztam, hogy baráti, családi rendezvényekre soha nem fogok cukrászdai sütit szervírozni, mert az sosem lesz olyan finom, mint amilyet egy nagymama tud sütni.

az italokkal nagyon nem lehet melléfogni, ezt tudtuk, sör, bor, pálinka kombó, biztos siker. persze mindannyian a minőségre megyünk már, nem a mennyiségre. de így utólag nézve, nem keveset ittunk, azt meg kell hagyni.

italválaszték:

kis piros csillagos Heineken

Deé családi pincészet borai kedves barátunk Chris ajánlásával és szervírozásával

valamint édesapám isteni szilvapálinkája

na meg egy kis szóda és gyümölcslé (ez utóbbi nem fogyott el, minden más igen)

az ültetésrend véletlenszerű volt, bár egy kicsit azért igazgattam, itt-ott. az volt a cél, hogy kicsit mindenki más mellé kerüljön. attól nem féltem, hogy bárki is szótlan maradna az este folyamán. szerintem mindenkinek sikerült mindenkivel beszélgetnie egy kicsit.

készítettünk vidám szerepkártyákat is az estére. érkezéskor mindenki húzhatott egyet. de az élet ebben is jófej volt hozzánk és voltak olyan szerepek, amik a megfelelő emberhez kerültek, akik az életben is hasonlóan mindig bókolnak vagy nem hagyják, hogy a poharad üres maradjon.

egyébként meg semmi más erőltetett feladat, teendő nem volt az estére. 

a zenei aláfestést, hangulatfokozást köszönjük Frank Sinatra-nak ezúton is.

én pedig köszönöm minden nagyszerű barátomnak, akik ott voltak és hozzájárultak ahhoz, hogy ez a remek este összejöjjön és együtt lehessünk. nekem az idei karácsonyi élményekben kiemelkedő helyen szerepel ez az együttlét, esemény.

többen mondtátok és hangoztattátok az este folyamán, hogy legyen folytatás, csináljunk még ilyen estéket. részemről oké, és nem titkolt szándékom, hogy szeretném is, hogy legyen folytatás, mert megérdemeljük, hogy néha megünnepeljük egymást méltó módon.

több kép itt.

köszönet az artistix-es fiúknak a helyszínért, Bálintnak a grafikai munkákért és a szervezésben nyújtott segítségért, Rózsi mamának a sütikért, Lajosnak az ételekért, Chrisnek a borokért, apának a pálinkáért, Erika néninek a plusz asztalért és mégegyszer a résztvevőknek a részvételért.

wellnessiVi jelenti

annyira wellness lettem pár nap alatt, hogy az internet terminált is internet termálnak olvastam. gondolkodtam is magamban szőkén, hogy az meg milyen lehet? netán meleg vízben internetezni, vagy hogy?

na, mindenesetre meg tudnám szokni. mármint a wellness hétvégéket. mindent összevetve (kaja, kivéve a diós sütit, szoba, fürdő, miliő, millió...), nem rossz.

a legjobb élmény a masszás volt, ezt kijelenthetem. három különböző nő, masszázs kezei alatt feküdtem és egyik jobb volt, mint a másik. üdítő és egyben teljesen kikapcsoló, elmélyedő. megtapasztaltam magamon olyan pontokat masszázs közben, amiknek a létezéséről nem is tudtam eddig, jóérzésileg, erogénzonásilag. ezt az élményt előírnám minden strapaanyának és leterhelt ismerősömnek, barátomnak, havi, de inkább heti szinten minimum.

úgyhogy, innentől azálompasi kritériumába naná, hogy bekerült,
hogy tudjon faszán masszírozni is (az értsen a kocsikhoz, tudjon barkácsolniszerelnifőzniházatjavítanifelújítani... stb-t kiegészítve).
tudom nem akarok keveset, de azt is tudom, hogy mindent nem kaphatok meg, ha egyszer végre már megkapnám.

szóval jövőre, csak addig nehogy elfelejtsétek, kérjetek a jézuskától wellnesskarácsonyt. nem fogjátok megbánni.

színescerkás karácsonyi üdvözlet

drága barátaim, netalántán családtagjaim, ismerőseim, zúg olvasóim és a csak úgy idetévedők is.

ahogy ígértem idén készültek saját készítésű, csodás képeslapok, amik remélhetőleg már oda is értek az érintettekhez. de persze sokatoknak nem is tudom a címét, így innen is kívánunk boldogat az ünnepekre.

nyugodjon le mindenki a picsába, egyetek finomakat, igyatok jókat, persze mértékkel, aludjatok nagyokat, nézzetek csöpögős, sírós filmeket, utazzatok rokonokhoz, tépjétek le az ajándékról a csomagolást, maradjatok nyugodtan egy napra pizsamában, játszatok önfeledten, beszélgessetek éjszakába nyúlóan, nevessetek úgy igazán, öleljetek szívből, és figyeljetek egymásra!

mindenkit ölelünk! szeretet és béka!

grafika: ivianyu

színek: a gyerekem (ugye milyen ügyes?!)

tudom, sok... de olyan lelkesen és ügyesen készítettük, hogy nem tudtam csak egyet megmutatni.

ui: a diós sütikre figyeljetek, mert mindig van egy szelet, amibe jutott a dió héjából... grrrr... disznóság, hogy a januárt fogorvossal kell kezdenem.

a negyedik

gyertyát egyedül gyújtottam meg. 

de nem vagyok egyedül...

az elmúlt hét maga volt a készülődés, a várakozás, az ajándékozás, az öröm, barátokkal, értük, nekik. 

csodálatos barátaim vannak. igazán nagyszerű emberek egytől-egyig, akik nélkül üres és élhetetlen lenne az életem. köszönöm, hogy vagytok. köszönöm, hogy tegnap együtt ünnepelhettünk, hogy megajándékoztuk egymást azzal, hogy időt szántunk egymásra. csodálatos este volt veletek...

a negyedik gyertya égjen azért, hogy mindenkinek legyenek barátai...

napi szám

húú, de jó!

Christine&the Queens_The Loving Cup

legek

a gyerekem a legkisebb súlyú a bölcsis csoportjában. (12,2 kg)

ő valószínűleg a legelevenebb és a legmozgékonyabb.

őt emlegetik a legtöbbet a bölcsis társai.

neki tart a legtovább a felöltözés és elindulás a bölcsi végén.

valószínűleg engem tartanak a legfurább anyukának, aki a legkevésbé tudja a gyerekét kezelni és rávenni az indulásra.

ő a legmuzikálisabb.

ő a legszemüvegesebb.

az ő haja a legfelállóbb (azt gondoltam, ha majd hosszabb lesz, lelapul, de még mindig égnek áll az egész, bármit is csinálok).

ő a legvagányabb.

nekem pedig ő a legfontosabb...

a harmadik

gyertyát is meggyújtottuk.

az elmúlt héten sok jó pillanatot megéltünk együtt. sikerült a feszültségeket, hisztiket is mérsékelni. vagy én lettem türelmesebb, hatékonyabb, vagy ő volt nyugodtabb. mindegy is, az a lényeg, hogy jókat kacagtunk, táncoltunk, főztünk, aludtunk, alkottunk, ültettünk együtt. összebújva, egymásba akaszkodva, huncutul, egymás kezét fogva, beszélgetve, énekelve.

minden nap sikerült olyat alkotni, amit elterveztünk, hogy időben elkészüljünk mindennel. hiszen már csak pár nap és itt a karácsony. az adventi zsákok is fogynak, már csak néhány lóg az ágakon.

fontos része az életemnek az alkotás. legyen az bármi, egy rajzolt kép, egy fotó, egy varrott vagy festett apróság. szeretem kitalálni, megtervezni, majd apránként eljutni a megvalósításig. olyan ez, ami megnyugtat és feltölt és újabb inspirációt ad az alkotáshoz. körforgás.

jó látni, hogy a gyerekem is benne van ebben. élvezi. rajzolunk sokat, együtt és egyedül is. már a színeket is kezdi megtanulni.

idén már a karácsonyi lapokat is együtt készítettük, jobbára a kedvenc motívumaival, amiket mindig kér, hogy rajzoljunk (fa, torony, hold). hamarosan útjára is bocsátjuk őket, szeretettel töltve, azoknak, aki távol vannak tőlünk, és nem részesei az életünknek nap, mint nap, de mégis velünk vannak, a szívünkben, gondolatainkban, közös élményeinkben.

a harmadik gyertya égjen azért, hogy mindig találjunk új inspirációt és legyen miért, kiért alkotni. mert az alkotás öröm. öröm nélkül pedig nincs élet.

dísz magányos nőknek

tegnap karácsonyi díszeket gyártottam gyorsan és egyszerűen. amióta gyerekem van nincs nagyon idő a túlzottan komplikált dolgok megvalósítására. meg egyébként is az egyszerű mindig jobb.

sógyurmából csináltam ezt-azt, amit aztán le is kellett festeni és mivel két oldala van és a száradási időt is bele kellett kalkulálni az ecsetes festegetést elvetettem. gyorsabb és egyszerűbb eljárás kellett. festékspray! igaz sok festék megy kárba, de ilyenkor célszerű minden kis szart (toboz, dió, mogyoró, játékfigura, kavicsok, stb.) odatenni, amit szeretnénk, hogy olyan színű legyen és akkor csak a szél keltette veszteséggel kell számolni. mert jó, ha az ember ezt nem a szobában míveli. én a kertben fújtam és szívtam. kapott egy kis arany színt a kerti fa padló is meg a gumicsellóm is. szívtam, mert a szagok így sem teljesen kerülhetők el. meglepetésemre a festékspray szaga nem olyan volt, mint vártam. bódítónak bódító, de nem az a tipikus szag, hanem bakker férfidezodor, vagy inkább arcszesz, de a durvábbik fajtából. talán a klasszikus még nagypapi által használt barbon arcszeszre hasonlít a legjobban töményen, durván. azt gondoltam a száradással el fog illanni, de nem úgy lett. most, hogy szépen bepakoltam az elkészült, megszáradt díszeket biztonságos, gyerek védett helyre, a szag maradt. úgy tűnik eltüntethetetlenül. a gyártó ország Kína. ki gondolta volna. akik aztán bármiből tudnak bármit csinálni. valószínűleg maradt valami eladhatatlan illatú spray, amit felturbóztak arany pigmentekkel.

annyi biztos, hogy idén karácsonykor, ha pasim nem is lesz, akinek az illatát érezhetném, de lesz barbon illatú díszem. király! lehet szabadalmaztatom. magányosoknak, férfi illatú karácsonyfadísz. lefogadom nincs még ilyen.

illetve megosztom veletek a nálam tutira bevált és istenien formázható, gyúrható, szaggatható, süthető, festhető sógyurma receptemet, amit ugyan nem én találtam ki, én is csak  találtam valahol. most, hogy nyakunkon a karácsony, még nagyon jól jöhet:

20 dkg liszt

20 dkg só

2 evőkanál olaj

125 ml víz

DIYivi nagyonritkarovatát olvashattátok.

egykívánság

ha most szembetalálkoznék egy jó tündérrel vagy egy aranyhallal, akik az egykívánságot szokták osztogatni, akkor tényleg csak egyet akarnék.

az pedig az, hogy a port örökre töröljék el, le, a polcokról, a szekrények tetejéről, az asztalról, a képek széleiről, a könyvekről, a nippekről, a párkányról, amindenről, minden széléről, ahol csak képes megtelepedni. a phasz kivan, hogy már reggel óta takarítok és úgy érzem nem haladtam semmit és nincs látszatja sem. és nem is akarok többé nagy házat, vagy nagy lakást. ezt is épp elég takarítani. ámen.

a második

gyertya is lángra lobbant. 

megint sokat tettünk, sokat, sokfélét megéltünk az elmúlt héten.

bennem sok volt a feszültség, a tehetetlenség, kimerültség.

nehéz és minden nap embert próbáló a gyermeknevelés, főleg, ha az ember ezt egyedül teszi. talán a legnehezebb az ezzel járó önzetlenség, az egó háttérbe szorítása, hogy az ő érdekei, igényei az elsők. hazudik, aki azt mondja, hogy ez neki könnyen megy.

azt gondolom nem is kell, nem is szabad elnyomni a saját igényeinket, óhajainkat. ebben is a harmóniára kell törekedni, hiszen ahhoz, hogy adjunk magunkból, magunkat is táplálni kell, minden tekintetben.

adni sokféleképpen lehet, de a legigazabb, ha azt önzetlenségből teszi az ember. az önzetlenséget is tanulni kell. fontosnak tartom, hogy ezt is átadjam a gyerekemnek. önzetlenül adni és megosztani, amink van olyanokkal, akiknek nincs, az mindkét félnek nagy öröm.

a héten a sok nehézség mellett sikerül jó ügyek mellé is állnom és ha nem is sokat, de tudtam adni. jó volt ezt másokkal együtt tenni, a hidegben jótékonysági főzésen részt venni, vagy melegben az állatok védelméért, támogatásáért, felelősségteljes tartásáért gyűjteni, adakozni.

a második gyertya égjen azért, hogy tudjunk adni melegséget, szeretet, támogatást, bátorítást, egy jó szót, egy tányér ételt, azokkal akiknek ez nem adatik meg...

a banánfán túl

pár hete észrevettem a gyerekemen, hogy fél dolgoktól. megrémül a mesékben a gonoszabb szereplőktől, fél emberektől az utcán, vagy megijed festményektől. kicsiny tudata már egyre több mindent felfog, érez, tapasztal, elraktároz. és hát a jóval együtt a rossz is rögzül. ez jó, szerintem. mert azt jelenti érzékeny, hatnak rá a dolgok. persze igyekszem nem kitenni a rossznak, de ezek is kellenek. azt gondolom csak úgy tudjuk, hogy mi a jó, a szép, a kellemes, mitől kerek az egész, ha megtapasztaljuk az ellenkezőjét is.

ezekben a helyzetekben próbálom mindig megnyugtatni és közel menni a dolgokhoz. 

meglepődtem viszont, hogy a szobában található banánfától is fél. nem értettem sokáig mitől rémül meg, ezért az ölembe vettem és odavittem a polchoz, hogy megnézzük mik vannak ott. csak növények és egy porcelán elefánt. mindent megfogtunk, megkocogtattunk, nem találtunk ott semmi olyat, ami félelemre adott volna okot. majd amikor megint eltávolodtunk a polctól, újra megrémült. akkor már biztos voltam benne, hogy csak a banánfa (bocs, banánfű) lehet a mumus, de nem értettem miért.

majd amikor egyik este lelassulva ettem a vacsorát, elbambultam. velem szemben a banánfa és akkor megláttam benne a félelmeteset.

a kép nem adja vissza pontosan azt a látványt, hiába próbáltam a megfelelő szögből fotózni. de a lényeg, hogy valóban félelmetes, és rémületet keltő a levelek világos és sötét színei valamint a formája. ha nagyon konkrét akarok lenni, olyan, mint egyes anime mesék, gonosz kis harcosai.

mama már jelentkezett is, hogy ő majd elviszi a banánfát, hogy ne féljen az unokája.

én meg elhatároztam, hogy többet, többször kell lelassulnom és belemélyednem a gyerekem világába, hogy megértsem, mi zajlik benne, hogyan és milyen hatással van rá a körülötte levő világ, az életünk, és persze én.

kicsit le kell, hogy szarjam a napi rutint, a teendőket, megfelelési kényszert, szabályokat, az időt, amik persze kellenek, de ha nagyon ragaszkodok hozzájuk, akkor elterelik a figyelmemet a fontosabbról, a lényegről, hogy éljünk, hogy játszunk, hogy bolondozzunk, hogy szaladgáljunk, hogy érezzünk, hogy grimaszoljunk, hogy belenézzünk egymás szemébe...

napi bénázás

jelentem nem tőlem, azaz nem én bénáztam. tegnap este viszont rajtakaptam a helyszínelőket, ahogy éppen házkutatási paranccsal bejutnak egy házba, azaz engedélyük van arra, hogy átkutassák és áram is van, tutira.

erre azt veszem észre, hogy a tök sötétben elemlámpával vakoskodnak, mind a hárman. valamelyikük talál valami nyomot, erre mind a hárman odanyomulnak és már hárman elemlámpáznak.

bénák! vagy csak egyszerű dramaturgiai fogás? mindenesetre jót kacagtam.

az első

gyertyát meggyújtottuk. elkezdtük a ráhangolódást, a mi hagyományaink megteremtését.

beszélgettünk a télapóról, az angyalokról, a karácsonyról. a nagy, kerek, fekete szemecskéi csak úgy ragyogtak. megértette, elraktározta. 

fontos hinni a csodákban, az elképzelhetetlenben, abban, amit igazából sosem látunk, láthatunk, de a miénk. még akkor is, ha egyszer lelepleződik a csoda, amit a szüleink varázsoltak nekünk, és most mi tesszük ezt, hogy izgalmas és várakozással teli legyen az előttünk álló 24 nap.

az első gyertya égjen a csodákért, hogy soha el ne múljanak és, hogy mindig legyen kivel megosztani...