2013. május 31.

napi szőke

konkrétan nem találok semmit,
de már azt sem tudom mit keresek.

2013. május 30.

napi szám

életem első eperlekvár főzése közben a fülembe mászott, bele, ez az igazán jó kis muzsika. a fiatalember a hangjával, na jó, meg a megjelenésével is levett a lábamról. kicsit utánanéztem és azt mondom, na, neki csak jót tett az öregedés.
az angliai Birminghamből

Editors_A Ton Of Love

álomzselé

elaludni, álomba süllyedni, a gondolatok közt cikázni, egy-egynél megállni és elidőzni olyan, mint egy nagy tál zselébe ágyazódni, gyümölcsdarabról gyümölcsdarabra úszni, jól belecsócsálni és mindent megízlelve, megtelve, belesimulni...

2013. május 28.

kontroll

több éve tartó egyedüllétem alatt pár dologra rájöttem, hogy mit hibáztam, vagy éppen mit csináltam jól.
az irányítást sosem tűrtem, makacs voltam és talán vagyok is, mint egy öszvér. és lehet pont emiatt nem működtek megfelelően a párkapcsolataim sem. nem tudom biztosan... csak sejtem... 
pedig az irányítás jó, kell, szükséges.
nekem ez most hiányzik, hogy legyen mellettem valaki, aki kontrollálja a cselekedeteimet, hogy ne legyek mindig túl kemény, adjam fel, ha kell, vagy éppen noszogasson, hogy na, pedig ez jó lesz neked, gyere csináljuk...
egyedül ez nem megy, vagy lehet másnak igen, de én úgy érzem, pont ennek hiányában teszek, vagy nem teszek dolgokat, amivel aztán rossz döntéseket hozok, mind a magam, mind a gyerekem érdekében. pedig nagyon szeretném jól csinálni, tényleg...
szóval azt gondolom a kiegyensúlyozott, boldog élethez kell a társ általi egészséges kontroll. vágyom erre.

2013. május 24.

napi szőke

címmel új rovatot indítok. természetesen a kultúráért felelős, de nagyon szőke barátnőm engedélyével. mert, hogy ő az alanya a szőkés történteknek. imádjuk, szeretjük Őt magát nagyon, és örülünk szőkeségének, ami sok vidám percet okoz kis csapatunknak.
annyit tudni kell ám róla, hogy nagyon okos nőszemély, de tényleg, azonban még is van egy kicsiny szeletke a szürkeállományában, ami a napi gyakorlatiasságában ügyetlenné és szőkévé teszi. változtatni nem akarunk rajta, mert ő így kerek és egész. a mi szőkénk.

úgy esett, hogy a szőke bodzaszörp készítésre invitált. remek, én is akartam és nincs is annál kényelmesebb, mint kimenni a kertbe és ott bodzát szedni. már tavalyról megmaradt minden egyéb, más fontos kellék a szörp összeállításához, csak el kell a szőkéhez szállítmányozni.

én: 5 literes befőttes üveged van?
szőke: az van, egy csomó
én: remek, akkor minden mást én viszek.

megérkezünk. gyereket gyorsan elaltatom, ebéd után vagyunk. aztán kényelmesen összeállíthatjuk a szörpöt és az üdítőt.

én: befőttesüvegek?
szőke: itt vannak, ezek azok.
én: ez neked 5 literes?
szőke: hát nem?
én: szerinted mi van az üvegre írva? mert, hogy ebbe 1,5 liternél több nem fér az tuti.
szőke: ja, lehet...

aztán persze én is szőkére vettem a figurát. miután találtunk egy köbö 5,5 literes fazekat, én a szőke tincses nem számoltam azzal, hogy hogyan fog beleférni az 5,5 literes fazékba, az 5 l víz, 2 kg cukor és a nagyon sok bodzavirág. hát persze sehogy. kétfelé vettem és valahogy át meg visszacserpáltam, hogy mindkettőbe jusson amindenből. és most várunk 3-4 napot.
persze hangyányit aggódok, mert a szőke feladata a napi kevergetés, nála van a két fazék...

2013. május 23.

napi morzsa

élénkén él bennem egy emlék, hogy kislányként, amikor a dédinél nyaraltunk sokan, reggelente a meleg dunyha alól igen nehézkes volt a felkelés. ahogy most is, akkor is én voltam az utolsó, aki kikecmergett az ágyból.
addigra a mami már rég végzett az állatok etetésével és kiengedésével, lemorzsolta a kukoricát, megnézte a kertet, tett-vett, megjárta a boltot, a tejcsarnokot és az ebéd is már a sparhelton rotyogott.
volt egy piciny kamrája nem csak a nyári konyhában, hanem a nagyházban is. a kamrában volt egy piciny hűtő, ami azt hiszem luxusnak számított. és abban a hűtőben minden reggel ott volt a frissen vásárolt túró rudi. nehéz volt kivárni, hogy csak reggeli után járt e finomság az unokáknak. és az a finom íz... egy baja van, hogy olyan hamar elfogy. ehettünk volna többet is, de gondolom, akkor sem számított nagyon olcsónak, mint, ahogy most sem.
már nem vagyok kislány, és a hűtőm is nagyobb, de a hűtőajtóban minden nap ott a túró rudi, amit csak elég kimondani és a gyerekem már ott toporog a hűtő előtt. amint apró kezecskéjében fogja, látom az arcán azt a vágyat az időhúzásra, hogy bárcsak tovább tartana...

2013. május 16.

szakik

a szakikról már írtam korábban, hogy milyen jó, hogy vannak ők, akik megjavítják, helyreállítják, hibát hárítanak, kicserélnek. hiszen ezért vannak. korábban nagyon nem volt dolgom velük, valaki, a pasim, apám elintézte, de mostanában ezeket is nekem kell. tanulom. nem nagy dolog, nem fáj, de szükséges.
persze amíg kijönnek, vagy éppen elérem őket, szarrá idegeskedem magam, hogy ideér-e ma, vagy mennyibe fog ez nekem fájni, meg tudja-e csinálni, nem fog-e átbaszniverni. meg aztán arról nem is beszélve, hogy egy-egy hiba mennyire fel tudja borítani az egyébként sem egyszerű, megtervezett, vagy éppen meg nem tervezett napjainkat.
ma egy hiba volt, de attól kicsit berosáltam. kiégett a villanyszekrényben a főkapcsoló bazbasz. büdösen, feketén, ijesztően.
minden leállt, csend lett, a gyereket leszámítva és még jó, hogy sütött a nap és a telefonom sem merült le.
hibabejelentés megvolt, jönnek, még ma. dejó. várunk. csendben.
közben befut még egy szaki, váratlanul, hívatlanul. kéménymustra. egy mozdulat. perkálj ennyit.
aztán a faszi még jobban beszarat, ez sok lesz, mármint a villanyszekrény... lehet vésni kell a falat mindenhol, de ha nem, akkor is fizetnem kell majd. király.
majd később a várt szakik is megérkeznek. fagyival és szerelőtáskával a kézben, lezserül, lazán. rutinrókaként, pikk-pakk, sitty-sutty (közben a gyerekem áhítattal az arcán kipakolja a szerelőtáskát és ő is szerel, szinkronban) kicseréli, leplombálja, kitölti, aláírom, ne aggódjak, semmiség, régivótmár, mostmárjólesz. lehet bővíteni az amperokon, de az több idő, utánjárás, alkalmas-e a rendszerem, a vezetékhálózatom és a szolgáltató ingyenesen bővíti. kézcsókom, szép hétvégét.
éljenek a szakik, megint minden zúg, pörög, hörög, világít, mos, mosogat, melegít, szárít, fogyaszt.

2013. május 14.

zöld hírek

a  kiskertünkből. 
napi programunk a locsolás és körbevizslatás, mi hogy áll, kibújt-e már, hozott-e új hajtást, újabb virágokat.
a gyerekemnek a locsolás már egész jól megy, de kötelező a gumicselló, mert többet locsol a lábára, mint a növényre. és hát ő botozni jobban szereti a növényeket egyelőre, mint szemlélni, de alakul majd ez.
zöldileg, növényileg, hajtásilag így állunk. persze a kép nem teljes. sok van még mi most bújik, vagy rejtőzik a gaz között, de tudom, hogy hálásak, örülnek és én is nagyon...


a borsónk kiválóan állja a kutyalábak és gyereklábak próbáját



az epreink napról napra húsosabbak és egyre pirosabbak a napsugaraktól



nagy túlélő, sete-suta kis fenyő, de nem adja föl



nem ültettem, csak lett, de imádom a gombócait



hamarosan egy nagy lila fűcsomó lesz, az írisz karcsúsága lenyűgöz



kelbimbóságával először próbálkozok



a rózsaloncunk is évről évre egyre nagyobb és pompásabb



ott lesznek az édes kis málnaszemek



a mentánk a limonádé és a sömbér kihagyhatatlan hozzávalója



a padlizsánt féltve óvom... és hogy ebből lesz az a nagy, fényes lila finomság...



a nagy túlélő petrezselyem, télen a hó alól is adta a fodros levélkéit



fotórózsa a gyönyörűség, pár nap és az egész udvar rózsaszínben pomázik

2013. május 9.

a teraszon szabad

olyan magaménak éreztem az invitálást a terasz bulira egy barátomhoz, hogy vissza se jeleztem. akartam, de mostanában minden e-mailre, sms-re hatás szünetel, minimum egy nap ráhagyással sikerül válaszolnom.
gondoltam nem érkezünk pont kezdésre, mert mindig én vagyok az első (mert, hogy nem tudok sokáig maradni, fürdetés, altatás, meg az egyebek... miatt). aztán így is mi lettünk az elsők. oly annyira, hogy még a házigazda sem volt otthon. de nem estünk kétségbe, nem vagyunk mi olyanok. bor volt nálunk, a teraszra ki tudtunk menni. borbontó kellett csak, gondoltam a szomszédoktól csak kapunk. majd ivimindenregondolésmindigfelkészült, a táskámban ott lapult a svájci bicska. borkibont és süt a nap, nem ér elszomorodni, hiszen velünk van a szamorodni...


azt reméltük közben csak hazaér a házigazda, de a bor elfogyott, a nap is lement, az idő is eltelt, pisilnünk is kellett, nagyon... de a teraszon szabad... hát hazamentünk...
remek móka volt, köszönjük a szabad teraszt adrián! legközelebb azért veled együtt szeretnénk...

2013. május 2.

egy napra csak egy

fontos teendő. ezt már jó ideje megfogadtam magamban (amióta gyerekem van). de persze ezt nem mindig sikerül betartani, sőt, a legtöbbször nem. meg aztán egyedülálló anyaként pláne nehéz, hiszen minden ügy rám marad. bejárónői, pénzügyes, fontos, halaszthatatlan, bevásárlós, orvoshoz, majd gyógyszertárbamenős, kiváltós, lekaparós, feladós és az utolsó pillanatra hagyott dolgokat is nekem kell elintéznem. és hát ezek rééégen, ohhh, még emlékszem gyerek nélkül pikk-pakk elintézhetők voltak. bringárafel... elteker... odaér... leláncol... beszalad... felad... kiláncol... elteker... odaér... leláncol... beszalad... megbeszél... elintéz...  lekapar... kivált... és így tovább... de amióta gyerek is van, bimbózó akarattal... nagynehezenelindul, kishisztivel, hozdszépenideacipőd, hadkössemmeg, neöntsdmagadramostadtamrád, jóleszbringázunk, leszbuszmegmotoris, gyere... soklépcső, igencica, mostnemhintázunkmajdutána, álljmegszépenanyakivisziabringát, deügyesvagy, igenüresapostaláda, szupersisakdejóláll, emeldazálladodanecsípjem, lábakatahelyére, remélemmindennálamvan, indulunk... mennyiautó, pirosvárunk, odaérünk... bicótfalnaktámaszt, leláncol, gyereketkibont, táskavállra, besétálunk, hosszúsorvanbakker, kivárunk, közbengyereklepakolkiszalad, puszitdobhuncutkodikédespofa, sorrakerülünk, feladlekaparmegbeszélkiderít, viszlátköszönjük, brigárafel, gyerekbecsatol, bukófel, lábakatahelyére, táskakosárba, merremenjekhovaismegyek, elteker, ezalegjobbdeélvezemsütanap, odaér, letámaszt, leláncol, gyereketkibont, táskavállra, naideisbemegyünk, anyagyorslesz, nézdmivanott, neszaladjkikérlek, gyereölbe, egykézzeltáskábólvalahogykirángatkifizetvisszatesz, viszlátköszi, bringárafel, gyerekbecsatol, kiláncol, bukófel, lábakatahelyére, táskakosárba, hazamegyünkközbenleszbuszésmotoris, ohhazöldséges, nembíromki, gyerekissír, majdholnapveszek, hazateker, megnyugszunk, buszisvandemekkora, ésmégegy, nézdalámpamindjártzöldlesz, hazaér, letámaszt, gyerekkibont, ajtótkinyit, menjszépenbe, fogdazajtótkérlek, anyabevisziabringát, ujjadvigyázzodanecsípd, postaládakiürít, szomszédbabekukucskál, nincsenekitthon, menjünkholacica, kapaszkodjszépenlassanalépcsőn, jólvancsúzdázunk, holadózer, engedjükki, hallodhogyugat, anyalepakol, mindjártjövök, pisilnemkell, csókolomilonkanéni... 

2013. május 1.

ma meg a szódabikarbóna

az ételek ízesítéséhez és sütéséhez használatos dolgokkal meggyűlt a bajom a napokban. tegnap a só, ma meg a szódabikarbóna. 
ha olyan recept kerül a kezembe, amibe kell az a nyavalyás szódabikarbóna, belőlem mindig kiszakad egy enyhe jaj, sóhajjal kísérve... de persze nem bírom ki és megcsinálom az adott sütit és persze majd mindig el is ba...om, ahogy ma is. utálom az ízét, ha sok, ha kevés jut is belőle az adott gasztrotermékbe, de főleg akkor az ehetetlen, ha túl sok kerül bele.
pedig mindig nagyon, de nagyon próbálom betartani az előírtakat.
vajon a recept megalkotójának is pont ugyanakkora a evőkanala/kávéskanala/kiskanala, mint az enyém? 
vajon ha kiváltanám a sütőporral, akkor siker és ízélményem lehetne?
mit tegyek ha se a gyerekem, se a kutyám nem kér belőle?