számot vetek

a kis kertemben, aztán meglátjuk mi nő majd ki belőle jövőre...

megint eltelt egy év... lássuk csak mi volt a fogadalmam az ideire... asszem nem volt semmi, vagy legalább is nem emlékszem ilyesmire... azt tudom, hogy tavaly, ilyenkor mindet bizonytalannak éreztem magam körül, a munkámat, a párkapcsolatomat.

kapcsolatom, a gyermekem apjával már igen csak hidegült, nem éreztem a jelenlétét, szeretetét, szerelmét, és hát ezek nélkül mit sem ér egy kapcsolat. aztán vége is lett...

a munkám is bizonytalanná vált, legalább is a történtek azt sugallták...

azon morfondíroztam az új év beköszöntével, hogy mihez is kezdjek magammal, az életemmel, merre tovább? nem igazán tudtam, hogyan folytatódjon az utam... aztán ahogy ez mindig lenni szokott az életem megmutatta, hogyan is legyen tovább, hiszen a szívem alatt ott fejlődött egy picinyke élet. egy percig sem volt kérdés, mi a feladatom, utam a teszt két kék csíkja láttán. pici pánikérzés, kétségbeesés volt ugyan bennem, hiszen mégis csak egy ismeretlen, új dologgal álltam szemben, de azt hiszem frankón megoldottam az ezzel járó feladatokat és azt hiszem jobban nem is lehetett volna élvezni a terhességemet. na, jó, de... de azt persze nem tudhatom biztosan, hogy milyen lett volna ketten várni a buckalakót, ketten átélni amindennapokat.

ez a része sajna nem úgy alakult, ahogy kellett volna, vagy mittudomén... azt hiszem ennek így kellett lennie, ahogy volt.

sőt egy társ helyett volt mellettem számtalan barát, akik tényleg minden lépésemet, tettemet hihetetlen figyelemmel és egy társtól is elvárható aggódással kísérték. azt a sok Mindent, amit Tőletek kaptam, azóta sem tudom, hogy fogom majd meghálálni... és csak ismételni tudom önmagam, hogy Köszönöm!

szóval nem éreztem magam egyedül és olyan szuper élményekben volt részem a pocakommal, amiket nem is gondoltam volna... 

aztán persze az év nagy tette és legeslegeslegszuperebb élménye a szülés... vazzeg szültem egy gyereket!...

hihhhhetetlen... máig is, hogy átélhettem a teremtés csodáját és világra hoztam a méhemnek kicsinyke gyümölcsét... több lettem, több vagyok ... azóta is, hogy naponta részese lehetek ennek a picinyke emberpalánta fejlődésének... a mosolya, a ragaszkodása, a mindene leírhatatlanul csodás...

és, amit nem gondoltam volna, hogy a gyermekem apjával is rendeződött a viszonyunk... persze nem lett a társam, ahogy egy tündérmeséhez illene, hanem ő a gyermekem apja, de azt hiszem frankón szót értünk, no, nem mindenben, de ez egy jó házasságban vagy párkapcsolatban is így van. remélem sikerül majd a gyereknevelés útvesztőjében valahogy ellavíroznunk és megtalálni a helyes és megfelelő és nem utolsósorban közös utat.

szóval tartalmas egy év volt ez, ezt leszögezhetem... és az idei is izgalmasnak ígérkezik... a palántámat már elültettem... 

és ha tavaly nem sikerült fogadalmat tennem, akkor most iziben, amíg el nem felejtem, gyorsan lejegyzem...

az új évre megfogadom, hogy igyekszem jó anya, jó barát, jó gazdi, jó kertész, jó nő, jó blogger és ha lesz rá módom, akkor jó társ is lenni... .

barátaim, akik itt is velem vagytok sok örömet az új évre... ölelek mindenkit...

este 10 után

az életem majdnem olyan, mint régen. igazából ekkor élek. igaz csak pár órát és nem azokat csinálom, mint korábban, amikor még nem volt gyerekem, de mégis ezt a néhány órát várom, mert ilyenkor csak magammal foglalkozok. ami fontos, szükséges, kell a kicsiny nőségemnek, egómnak, magamnak, szívemnek, lelkemnek.

ez a pár óra tényleg nem sok mindenre elég, sokszor tényleg csak az egész nap áhítozott sörömre, vagy csak éppen arra, hogy megírjak egy blogbejegyzést, válaszoljak az e-mailekre, tervezgessek, hogy mit csinálok majd, ha még több időm lesz magamra, vagy megnézzek egy jó filmet, vagy olvassak... és akkor persze még ilyenkor be kell sűrítenem az egyéb más teendőket is, ami asszem már rutinból megy, meg szerintem az anyasággal jár, ilyenek a mosogatás, összepakolás, gyors rendrakás, teregetés, takarítás és a kutya, a négylábú kiscimborám, mert hogy neki is kell hogy jusson belőlem egy kicsiny szeretet... aztán éjfélre már ágyban vagyok, különben nem bírnám a következő napot...

két óra, mennyi mindenre elég két óra. erre is csak mi NŐk vagyunk képesek, azt hiszem.

van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a magunkra fordított két órába tömörített teendők a későbbiekben nem, hogy csökkennének, hanem még több teendővel egészülnek ki... és valószínű, hogy az alvásra szánt órákból kell majd időt lopni magamra. hmm... pedig már most sem alszok annyit, mint valaha siheder koromban, amikor a hosszútávalvás nagy-nagy mestere voltam...

de ez a két óra akkor is csodás ajándék, minden apró szösszenetével.

kívánunk

talpad alá ropogós havat, szívedbe boldogságot és békét, köréd barátokat és családot, otthonodba meleget, asztalodra bejglit, bort, pálinkát, bukszádba annyit, amennyi kell, találkozáskor ölelést, beszélgetéshez őszinte, kedves szavakat,  gondolataidba vágyakat és célokat. mindezekhez láthatatlan segítő angyalokat...

boldog karácsonyt

szopás egy nap

de szó szerint. persze pozitív értelemben.

a ház szalad... a gyerekem hajnal kettőtől masszívan szopik három óránként. asszem betett neki a gyomorrontásomból eredő diéta és nem elég tápláló a tejci. de kitartunk... a fa már áll, nem kis küszködés árán... persze ez mindig így szokott lenni... az égősor már villog, a lakásban már terjeng a korhelyleves illata... sajna csak az illatával táplálkozom... nem kéne egy újabb epegörcsöt bevállalni csak az ízek miatt...

ledaráltam egy zacskó mákot, ami persze rossz volt, mint utólag kiderült... szóval szopás ez is... de van még egy zacsival, karizom meg nem árt ha van.

a gyerek beszart, de úgy igazán, ahogy ilyenkor szent karácsony ünnepén kell... nyaktól bokáig... csak a zuhany segített...

de persze tudom, hogy mire besötétedik, az angyalok már itt fognak a ház körül repdesni és minden kisimul és elkészül, ahogy kell...

istenhátamögött

na, kis segítséggel sikerült az őslaptopomon a család nem is lassú net-ét beüzemelni. a gépük bazi lasssú, hozzá képest az én kis csiga gépem szélsebes száguldó paripa.

a kis segítség az arctalan telefonos ügyfélszolgálatos fickó képében, vagyis inkább hangjában testesült meg. ezeknek bakker tök egyforma a hangjuk. nem sokszor beszélek ilyen láthatatlan segítő angyalokkal, de valószínű nem minden telefon végén ugyanaz a fickó ül. na, mindegy is, a lényeg, hogy jó fej volt és most már újra a világ részének érzem magam. milyen kis apróságoktól lesz otthonos az ember. bár itthon vagyok, de ez a kicsi még hiányzott a komforthoz, itt az istenhátamögött, bazira messze minden barátomtól. persze egy cseppet sem érzem magam rosszul, sőt nagyon is frankó minden. a legjobb barátom itt van, akivel hosszú évekig egy óceán választott el minket és olyan, mintha el sem ment volna. és, ami a legmókásabb, hogy mind a ketten babázunk. kicsit fura is volt magunkat így látni, gyerekkel... de igen, felnőttünk és most már más szerepünk van.

nagyjából berendezkedtünk a kölökkel és az ebbel, de tényleg csak nagyjából, asszem még mindig bombatámadás érzés van, csak kicsit rendezettebben. már az utcára is kimerészkedtünk, elég fura babakocsival menni az emelkedőkön, dombokon... de izmosodunk legalább.

a nagyszülők teljesen bele vannak szerelmesedve az unokába. jó őket ilyen szerepben látni. valahogy én a háttérbe is szorultam kicsit, tényleg csak kicsit... de ma anya megszeretgetett, megölelgetett... apa meg minden este hámoz nekem almát és behozza a szobámba... és persze mindenben segítenek nekem, hagyják, hogy pihenjek... jó, hogy vannak... nagyon jóó...

holnap meg karácsony... más lesz, mint eddig... a hó továbbra is kitart... söröm van... boldogság van...

első hó

ismét nem csalódtam az itthon töltött téli szünetben. ezt főleg a hóra értem. itt talán még nem is volt olyan karácsonyom, telem, hogy ne lett volna legalább a hegyek tetején hó. de most már nem csak ott van... és erre hóban forgó bizonyítékom is van...

napi döbbenet

ami ugyan már nem a mai napé, de azé döbbenet... bakker hazafelé jövet az autópályán olyan iszonyat szél volt, hogy két kézzel alig bírtam az úton tartani az autót. ilyet én még életemben nem tapasztaltam. félelmetes volt.

gyors jelentés

az elmúlt napok mozgalmasan teltek. a diófa ugyan még áll, de már igen csak kopasztott állapotban.

az évet kellemesen elbúcsúztattuk a kollégáimmal. benne voltam az iccakában egy kemény órára egyhén spicces állapotban egy finom búzasörtől. (ez régen nem így volt.)

aztán sikeresen átutaztattam a kiccsaládomat az országon. fiam iszonyat jól bírta, csak egyszer kellett megállni szopiztatni. és még így is, az egy órás pihenővel 7,5 óra alatt hazaértünk. ez igazán klassz teljesítmény. négylábú ebem előtt is le a kalappal, pedig nem is a kutyabuszában utazott, hanem mellettem az anyósülésen. szóval igazán remek, stramm kiccsaládom van. hagyták anyát kocsit hajtani.

köszönet drága barátnémnak az önfeláldozó támogatásáért és segítségéért, ez a teljesítmény nélküle nem ment volna.

aztán amióta ITThon vagyunk, minden lassabb és könnyebb. még a net sem olyan fürge, mint OTThon, emiatt lehet nem leszek olyan naprakész a bejegyzésekkel. de valamit majd kiagyalok vagy valami okos számííítótekknikus segítségét kérem.

asszem a szülői segítségnek köszönhetően a szervezetem is feladta magát. most már nem kell keménynek lennem, lehetek gyenge és elesett egy kicsit... van aki gondoskodik rólam... szóval tuti emiatt, de faszán kiütöttem magam. két napja epegörcseim vannak. ma már kicsit jobb, talán megmaradok. csak elég erőtlen vagyok így étlen... persze anyámtól sem volt olyan fasza ötlet, hogy frankfurti levest és rántott töltött káposztát csináljon nekem, meg persze nekem sem kellett volna két pofára tömnöm. most tessék itt az eredménye. dijéééta.

szerencsére a kölök ebből nem észlelt semmit, ő nagyon jól érzi magát, lehet észre sem vette a helyváltoztatást.

szóval a székhelyünk áthelyezve északra. csend és nyugalom és béka. ugyan még nem rendezkedtünk be teljesen... olyan a szobánk, mint ha bombatámadáson lennénk túl, de ahogy a szaros pelenkának, úgy minden más cuccunknak meg lesz a maga helye.

és jelentem itt már hó is van. két napja havas a hegyek teteje, szóval itt garantált a fehér karácsony. aki erre vágyik jöjjön ide, meleg szeretettel várom.

megválok

a vén diófánktól. hosszas tanakodás, dilemmázás után így döntöttem. sőt mi több, a fele már hiányzik is. kedves kollégám, barátom nekiesett és nagyon sokat haladt, már csak az maradt a fából, amivel egyedül nem bírt el, kell ide a motorosfűrészes segítség... meg aztán a kicsi hely miatt szimplán kidönteni nem lehet, áganként kell haladni, és hát ká magas a fa.

döntésem oka, pedig az, hogy sokkal több macera volt vele, mint az, amit adott. igen, tudom a dió nagyon drága és nagyon finom, de a kertem meg túl kicsi ahhoz, hogy csak dióm legyen és semmi más ne teremjen meg benne. meg aztán az eddigi életvitelem sem nagyon engedte, hogy kellő figyelmet fordítsak mind a diófára, mind a kertre. most meg aztán, hogy gyerkőcöm is van, talán időm is egyre több lesz és végre hódolhatok annak a nagy vágyamnak is, hogy kertészkedhetek, termeszthetek ezt-azt, persze csak kicsiben, egészen kicsiben. ha csak annyi eprem, málnám, szedrem, sóskám, spenótom, zöldségeim lesz, amennyit mi majd a törpével megeszegetünk, akkor már nagyon boldog és elégedett leszek. és persze a korábban ültetett csemeték is nagyobb élettérhez jutnak végre, megerősödhetnek a kicsiny fenyőfácskák, amik kedves emlékmorzsákat csalogatnak elő és talán jövő karácsonykor már a kis mazsolával díszítjük fel a madaraknak finom eleségekkel.

talán Ilonka néni sem fog annyit morogni, hogy csak ő gondozza az udvar növényeit és végre lepipálhatom az én kis gondozott virágos kertecskémmel...

talán lesz majd hinta és homokozó is...

talán nem csak tavasszal lesz majd pompázatosan virágzó a kertem, hanem a többi évszakban is...

talán végre a régóta a pincében várakozó kerítéslécek is elfoglalhatják méltó helyüket a kertünk határán...

talán lesz időm mindezeket kellően élvezni is...

köszi Balázs a lelkes segítségedet... bármikor a vendégünk vagy egy bivalyerős kávéra... csákiféle pálinkára... egy jóó levesre... egy kedves beszélgetésre...

a radiátor és a ruhaszárító

mesecímnek se lenne rossz, de nem az, hanem ők a gyermekem új barátai.

egy ideje már megfigyeltem, hogy ezt a két tárgyat percekig képes bámulni, mosolyogni rá és most már dumálni is hozzájuk. sőt ma reggel már sokkal érdekesebbnek is találta, mint a eledelt adó mellemet. hangosan sikogatott a teljesen snassz, mezei, hófehér radiátornak. a ruhaszárítót még meg is értem, mert színes, mindenféle ruhadarab lóg rajta, na, de a radiátor? abban szerintem nincs semmi érdekes, tök fehér... max a csíkozása lehet érdekes. na, mindegy is. szóval mehetnek a sarokba, a kosárba a színesebbnél színesebb, csörgő, zörgő csodajátékok, a radiátor és a ruhaszárító a menő.

három gyertya

szeretet és béka... no meg egy kutyaház...

napi szám

annyira nem vagyok tőle elájulva, de valamiért feldobott, amikor ma meghallottam. azürge nagyon hajaz a Jamiroquai hangzására. nekem spec a hangja valahogy nem is jön be, de mindegyik számában van valami, ami tetszik. lehet pont a hétköznapisága... aztán meg azt találtam róla guglin, hogy hétvégi soul, hétköznapi szinten. na, mindegy napi számnak megteszi és felveszem a slágereim közzé.

asszem most már lassan meg kéne csinálnom, főleg így év vége felé, napi számaim éves gyűjtőalbumait. asszem annyira nincs rossz fülem, az eddigi felhozatalt újra-újra meghallgatva... hmmm... ajándéknak nem is rossz ötlet...

Something For The Weekend | Ben Westbeech

zöldiVi és a sör

avvan, hogy barmira kívánom. mármint a sört. a terhességem előtt is nagyon szerettem, a terhességem alatt még inkább kívántam, mer' hogy nem lehetett annyit inni, mint amennyit igazán szerettem volna, most meg aztán... ma már kettő citromos gössert benyomtam...

nincs lelkiismeret furdalásom (mondja az alkesz anyuka), mert tudom, hogy jótékony hatással van a szervezetemre és nem utolsó sorban még a tejtermelést is serkenti.

na, jó nem kell azt gondolni, hogy egész nap sörözgetek gyerekkel a karomon, neeem... este mikoron már a kölök szépen elszenderült, anya hűtőt kinyit, söröt kivesz, bontót leakaszt, psssz... az a csodás hang... (ennél már csak a dobozos sör hangja szebb)... aztán szépen élvezettel bekortyol... csak az a baj, hogy hamar kiürül az üveg... vagy a doboz... (azüvegesssset preferálom, mer'hogy védem a környezetemet)
majd az lesz még vicces, ha az összegyűlt sörösüvegeket, gyerekkel a karomon visszaviszem az üvegvisszaváltóba széles vigyorral az arcomon...
megjegyzem, jótékony hatása mellett a visszaváltott üvegekből befolyt összeg sem elenyésző, be lehet fektetni újabb üvegekbe... na, meg aztán nem elég korán kezdeni a környezettudatos nevelést sem.

kívánságlistám a Jézuskához

húúú, baromira közeledik a karácsony. ez miden évben nagy para. minden évben megígérem magamnak, hogy jövőre már szeptemberben el kezdek készülni rá. de talán majd jövőre sikerül. eddig a meló miatt nem volt időm soha frankón átgondolni, kinek, mit, most meg a kölök miatt nincs időm. ezt persze nem bánom, mert ő a legfontosabb. idén asszem Mi leszünk az ajándék mindenkinek. ötleteim pedig még lennének is, csak időm nincs rá, hogy megvalósítsam. na, de jó lesz az majd jövőre is, vagy egy másik alkalomra. persze azért nekem is lehetnek titkos vágyaim és kívánságaim, amik ahogy elnézem, már nem is a magam óhajait tükrözik, hanem a gyermekem boldog mindennapjaiért kerültek a listára.

a kistöki hamarosan elfoglalja a szoba padlózatát, ami bár szép és régies hangulatúúú a nyári nagy beruházásnak köszönhetően, na, de a puha és biztonságos játékra vannak erre szuper megoldások, ilyen a habtapi. az itthon kaphatóak nekem valahogy nem jönnek be, túlságosan rikítóak és csiricsáré, bazárimajmosak. viszont találtam egy nagyon menőset, ami talán az ízlése finom formálására sem utolsó és persze anyának is baromira tetszik. ezt a szuper habtapit még akkor találtam, amikor még útban sem volt a méhemnek gyümölcse.

csudálatosan visszafogott... és többféleképpen variálható... és persze nem olcsó, de azé álmodozhatok róla...

úgy látom, hogy végre lesz időm olvasni is, miután a gyerekem rendszeresen átalussza az éjszakákat. ezért nagyon hálás is vagyok neki. és ezt persze a leginkább úgy tudnám meghálálni, ha olyan könyveket olvasnék, amikből megtudhatom mi is a legjobb és a legmegfelelőbb neki, és mi, miért történik a fejlődése alatt. persze a legtöbbet józanparasztiésszel is kitalálom, de akkor sem árt, ha képben van egy kezdő anya.

erre asszem ez egy nem rossz választás. az öregnek nagy neve van a témában.

erről meg azt olvastam, hogy abban nyújt segítséget a kezdő anyukáknak, hogy hogyan foglalkozzanak saját magukkal és a lelkükkel is.

 állítólag nagyon mókásan ír a tapasztalt anyuka...

és továbbra is szeretném ha a Vanish szponzorálná a családomat...
és továbbra is szeretném, hogy több időm lehessen az ebemre is...

asszem most ennyi, kedves Jézuska.

rém

álmomban férfi voltam és éppen nagyon genya egy nővel... aki talán meg sem érdemelte... még sírt is szegény, nagyon... aztán horrorba váltott a dolog, mert kivettem a szemeit, pontosabban kiharaptam... még az ízét is éreztem... és egy befőttesüvegbe tettem... szép szemei voltak.

öööö... mit is néztem elalvás előtt a tv-ben?... vagy honnan ez a sok szar a fejemben...

egy dolog

van, amit ki nem állhatok, sőt úúútálok, ebben az egész gyerekneveléses izében, az pedig a fejés, vagy ahogy jobban hangzik és ahogy elneveztem, fejőséva projekt. egyszerűen nem tudom megszokni. tuuudom, hogy azért kell, hogy a következő szoptatásnál több tejem legyen, meg, hogy ne gyulladjon be a mellem, de akkor is... nyűg... baromira nyűg... persze csak abban az esetben szar, ha van mit kifejni... és ez persze mindig akkor van, amikor a leginkább baromi gyorsan be akarnám fejezni. hajnalban. naná, hogy ilyenkor bealszik a kölök a cickón és ágyúval sem tudom felébreszteni, hogy ugyanmááá', hiszen azéé keltem fel... de nem, nem veszi a lapot. alszik. mélyen, mint még soha. zombiba kezdődhet a projekt, a mellnyomorgatás, nyomkodás, masszírozás, ami mindig úgy tűnik, hogy soha nem lesz vége. persze az eredmény ilyenkor igen csak jelentős, hiszen a mennyiség olyan, mint egyébként több napi nyomorgatás után... juhééé... örülhetnék, de nem tudom, minek, hiszen nem kapja meg a gyerek. gyűjtögetem, kis kockákba fagyasztom, bezacskózom, feliratozom. aszonták gyűjtsem, majd a hozzátáplálásnál frankó lesz ezzel csinálni a főzelékeket... más meg aszongya, baromság, ő utálta, mert gusztustalanul büdös lesz, amikor felolvad... valaki a kávéjába keverte... lelkes barátaim egyszer már pálinka helyett is kértek tőlem egy-egy kupicával... szóval nem tudom, hogy van-e értelme a gyűjtögetésnek...

na, és a fejés... ezt mégis meddig kell? lesz valaha olyan, hogy nem kell a mellemet basztatni?...

két gyertya

igazi bekuckózósra sikeredett a mai napunk. ki sem léptünk a lakásból, sőt áthelyeztük a székhelyünket a hálószobába a naaagy ágyra.

ott bandáztunk. szunyókáltunk, énekeltünk, tv-t néztünk, csöpögős előkarácsonyi, családi filmeket. a gyerek szopizott, mandarint nyalogatott, anya meg benyomott egy egész doboz bon-bon-t... jujj, tudom, nem volt szép... de olyan csábító volt és finom és mivel a kölök nem kért belőle...

kellenek ilyen napok, együtt, nyugiban...

 és persze a napi két szarás a háton, sőt már a hason is, ma is meg volt, a rend kedvéért.

közösségi

életet éltünk tegnap. részt vettünk a kölök első mikulás buliján a színházban. láthatóan remekül érezte magát, nem nyafizott, hanem érdeklődve nézte a nagy forgatagot és tömeget. nekem még szoknom kell asszem ezeket a tömeges, gyerekes összejöveteleket, na, de a törpéért mindent. menni fog ez is. ő egyre aktívabb lesz, én meg úgyis csak egy közvetítő személy vagyok...