hmmm... érdekes ezen eddig még nem is gondolkodtam. vagyis mindig azt hittem, hogy az otthon és az itthon az ua. de nem! mert nekem pölö van egy otthonom és egy itthonom is. nyilván a kettő helyfüggő olyan értelemben, ha otthon vagyok, akkor az az itthon, és az itthon szemszögből a másik pedig az otthon és fordítva... ja... igen...
otthon ritkán vagyok, de mindig nagyon jó és megnyugtató. ott a család, anyaillat, apa kocsit hajt, a kedvenc helyek... nincs is olyan hely otthon, ami ne hozna elő egy kedves emlékmorzsát. na meg persze ott vannak az emberek, barátok, családtagok, akik előszeretettel emlegetik a régen volt eseményeket. ... Csomómaris meg a Jatyika... a gombászás meg a málnázás... meg, ha arra a hegyre felmegyünk, akkor onnan eléred az eget és törhetsz belőle egy darabot... és persze soha nem mentünk fel arra, a hegyre... pedig mindig nagyon szerettem volna az anyunak hazavinni egy égdarabot, amiről azt hittem, hogy olyan, mint a tojáshéja, aminek a felénk néző fele kék, a másik fele meg fehér. de nem lett égdarabom se nekem, se az anyunak.
azóta minden nagyobb lett, pedig pont, hogy kisebbnek kéne látni, mert hogy felnőttem... de mégis nagyobb... az erdők, meg a fák, meg a minden... de még mindig biztonsággal közlekedek benne, tudom zsigerből mi merre van és honnan hova jutok és melyik gomba az ehető és azoknak hol van a lelőhelyük és hogyan kell a legfinomabban elkészíteni...
pölö a tejfölös rókagombapöri... hát az valami isteni... hónapok óta vágytam arra, hogy rókagombát szedjek, puha mohába ágyazott kicsi sárga tölcsérkék rádmosolyognak, majd a kosaradban landolnak és anyamódon, ropogósan, tejfölösen pörköltösödnek... hmmm...
jó volt otthon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése